Rövidhír

Oroszország továbbra is aktívan próbál fegyvereket szerezni Észak-Koreától
Oroszország továbbra is aktívan próbál fegyvereket szerezni Észak-Koreától az Ukrajna elleni háborújához - figyelmeztetett John Kirby, az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője.

24 ezer ukrán munkavállalót nyelt el a szlovákiai munkaerőpiac
A háború elől Szlovákiába menekült ukrán állampolgárok 65 százaléka talált munkát - tájékoztatott a külügyminiszter.

A pénteki szavazáásal véget ér a parlament márciusi ülése
A parlament képviselői csütörtökön több programpontot is átsoroltak a májusi ülésszakra.

Fico: a parlamentnek át kell vennie a kezdeményezést az élelmiszerárak szabályozásában
A Smer elnöke csütörtökön találkozott a termelők és az élelmiszergyártók képviselőivel, ahol szó esett az ÁFA csökkentésének a lehetőségéről is.

A Hlas-SD azt javasolja, a szegénységben élőknek fizessék ki az 500 eurót
A parlamenten kívüli párt a választási jutalmat politikai korrupciónak és alkotmányellenes beavatkozásnak tartja. Azonban a párt elnöke, Peter Pellegrini kijelentette, hogy az erre szánt összeggel a hátrányos helyzetűeket kell támogatni.

III. Károly a Bundestagban azt mondta: az Ukrajna elleni támadás veszélyezteti Európa biztonságát
Bátornak és üdvözlendőnek tartja a brit uralkodó a Németország által nyújtott katonai támogatást.

A Kreml elítélte a kijevi szerzetesek elleni nyomásgyakorlást
A történelminek tekintett Ukrán Ortodox Egyház szerzeteseinek a bérleti szerződés megsértése miatt kell elhagyniuk a a kijevi Pecserszka Lavra barlangkolostort.

T-72M-variáns harckocsik Szlovákiában
A harckocsikat szállító kamionokon cseh és lengyel rendszám volt.

2027-ig maradnak az olcsóbb energiaárak a Szlovák Villamos Műveknél
Megállapodtak a kormánnyal a szabályozott energiaárakról.

Előretörtek Bahmutnál az oroszok
Az ukrán hadsereg vezérkara által közétett jelentésben arról számoltak be, hogy a honvédő katonáknak számos ellenséges támadást sikerült visszaverniük.