Rövidhír

Antony Blinken: Az USA továbbra is támogatja Ukrajnát
Az Egyesült Államok nagyon komolyan veszi a kiszivárgott hírszerzési iratok ügyét, de továbbra sem tudják, hogyan kerültek az internetre - ismerte el az amerikai védelmi miniszter Antony Blinken külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján Washingtonban.

Nem találtak bombát az eperjesi és kassai megyei bíróságok épületében
Jana Mésarová, a Kassai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője elmondta, „átvizsgálták a bíróságok épületét, azonban robbanószerkezetet vagy gyanús eszközt nem találtak”.

Politikusi nyilatkozatok a Felvidékről kitelepítettek emléknapja kapcsán
"Mi itt vagyunk, nekünk adatott meg az a kötelesség, hogy emlékeztessük a jelenkor és a jövő nemzedékét arra a gyalázatra, ami a huszadik században megesett elődeinkkel" - írta Berényi József a Szövetség MKP-platformjának elnöke a kitelepítettek emléknapja alkalmából.

A Felvidékről kitelepítettekre emlékezünk
Április 12-én van a Felvidékről kitelepítettek emléknapja. A szlovák-magyar lakosságcsere-egyezményt 1946. február 27-én írták alá Budapesten, és május 14-én fogadta el a Parlament.

Rendkívüli egészségügyi bizottsági ülést hívott össze csütörtökre a helyreállítási tervről Marek Krajčí
Az SaS képviselője, Jana Bittó Cigániková a pozsonyi Rázsochy Kórház építése kapcsán a pénzügyi források veszélyeztetésére hívta fel a figyelmet.

Palkovič: Óriási az időveszteség a Rázsochy kórházprojektben
A Rázsochy kórházprojekt kapcsán Michal Palkovič egészségügyi államtitkár szerint a parlamenti képviselők támogatására is szükség van

Együtt indul a választásokon Danko és Taraba pártja
A parlamenten kívüli SNS és a Život - Narodná strana együtt indul a parlamenti választásokon.

Bombariadó van az ország valamennyi bíróságán
Bombariadó van az ország valamennyi bírósági épületében.

Pentagon-iratok: Szerbia is fegyverekkel támogatja Ukrajnát
Folyamatosan látnak napvilágot a Pentagon titkos jelentései az orosz-ukrán háborúról, amelyekből érdekes, de lényegében minden résztvevő és érintett ország számára kellemetlen információk derülnek ki.

Kiszivárgott: magyar vezetőket is lehallgathatott az Egyesült Államok
Az amerikai kiszivárogtatási botrány újabb részletére derített fényt a The Economist cikke: az amerikai hírügynökségek magyar, dél-koreai és izraeli vezetőket is lehallgathattak.