Rövidhír
Két hete sincs, hogy beiktatták, és máris tüntetnek az új argentin elnök ellen
Több ezer ember vonult fel Buenos Airesben az új argentin kormány gazdaságpolitikája ellen, írja a BBC.
Szlovéniában munkások egy csoportjába rohant egy vonat, ketten a helyszínen meghaltak
Egy személyvonat csütörtökön a délnyugat-szlovéniai Postojna város közelében munkások egy csoportjába rohant. Két ember a helyszínen életét vesztette - jelentette az STA hírügynökség helyi rendőrségi forrásokra hivatkozva.
Orbán szerint a V4 lényegében felbomlott, de szeretnék újraéleszteni
A Visegrádi Csoport belső problémák és külső nyomás miatt lényegében felbomlott. Ezt Orbán Viktor magyar miniszterelnök jelentette ki csütörtökön, hozzátéve, hogy jelenleg annak újjáélesztésén dolgoznak.
A PS szerint költségvetés a bizonyíték arra, hogy az oktatás nem prioritás a kormány számára
A jövő évi állami költségvetés iskolaügyre vonatkozó része azt mutatja, hogy az oktatás nem prioritás a kormány számára. Ezt a Progresszív Szlovákia mozgalom állítja.
0,1%-kal csökkent a munkanélküliségi ráta novemberben
A munkanélküliségi ráta novemberben havi szinten csökkent.
Eredmény nélkül értek véget a túsztárgyalások
Eredmény nélkül értek véget a túszcsere-tárgyalások, miután a Hamász ragaszkodott ahhoz, hogy a túszokért cserébe Izrael befejezze a támadást a Gázai övezetben.
A képviselők az éjszakai ülés után folytatják a költségvetési vitát
A parlament tagjai folytatják a vitát az állami költségvetés tervezetéről. Egész éjjel üléseztek, és a tervezet teljes megvitatásáig folytatják a vitát, bármeddig is tart majd az.
Érsekújvár kilép a városok és falvak társulásából
Érsekújvár kilép a Szlovákiai Városok és Falvak (ZMOS) társulásából – döntött decemberi ülésén a város képviselő-testülete.
Egy év alatt 3 millió jármű haladt át az R2-es nógrádi szakaszán
Egy év alatt 3 millió jármű haladt át az R2-es gyorsforgalmi út nógrádi szakaszán, Vámosfalva, Lónyabánya és Losonctamási között.
Amerikai külügyminiszter: Jobban célzott katonai műveleteket akarunk látni Izraeltől
Az Izrael és a Hamász közötti konfliktusnak alacsonyabb intenzitású szakaszba kell lépnie – jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter évzáró sajtótájékoztatóján Washingtonban.