Rövidhír

Hrabko: Még mindig módosíthatja döntését Zuzana Čaputová
Zuzana Čaputová államfő a jövőben még módosíthatja azt a döntését, hogy nem indul a jövő évi államfőválasztáson, például ha gyökeresen megváltozna a politikai helyzet – jelentette ki a TASR TV-ben Juraj Hrabko publicista.

Washington szerint az oroszországi események ellenére is Ukrajnára kell figyelni
Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerint korai lenne megmondani, hogy az elmúlt napok oroszországi eseményei milyen változásokat hoznak, mindenesetre mutatják a repedéseket az "oroszországi homlokzaton".

Borrell: A Wagner-lázadás megerősíti, hogy az ukrajnai háború megosztja a hatalmat Oroszországban
A nukleáris hatalomnak is számító ország instabilitása "nem jó" - mondta.

Macron: Szükségünk van az amerikai-kínai együttműködésre
A francia államfő szerint globális szinten a legfontosabb prioritás a meglévő válságok kezelése

Oroszország: Moszkva feloldotta a wagneristák lázadási kísérletével kapcsolatos intézkedéseket
Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester megköszönte a moszkvaiaknak, hogy a válság idején "nyugalmat" és "megértést" tanúsítottak.

Szavazói igazolványra lesz szükségük az állandó lakhelyükön kívül szavazóknak
Az előrehozott választásokon az állandó lakhelyen kívül is lehet majd szavazni bárhol Szlovákiában. Ebben az esetben a választóknak szavazói igazolványra van szükségük a voksoláshoz.

Fülek: Jól halad a könnyűipari gyártócsarnok építése
Jól halad a könnyűipari gyártócsarnok építése Füleken, az egykori zománcgyár, a Kovosmalt területén levő ipari parkban.

Robbanás hallatszott Odesszában
Ukrajna legnagyobb tengerparti városát és Odessza megyét támadta az éjszaka az orosz hadsereg.

Megtalálták mindkét horgász holttestét a tó mélyén a Szentmáriai-víztározóban
Vasárnap délután rábukkantak arra az 53 éves férfira, aki 28 éves társával együtt június 17-én borult fel csónakjával horgászat közben a Szentmáriai-víztározón (Liptovská Mara).

A nyár végén felbukkannak Pozsonyban a kétcsuklós, 24 méteres óriás trolik
A szükséges tesztek és próbautak után forgalomba állítják őket