Rövidhír
Korčok: A kormány Szlovákiának árt a konspirációval és szövetségesei támadásával
Ivan Korčok államfőjelölt szerint Szlovákia alapvető külpolitikai érdekeit tapossa meg a kormány, amikor összeesküvés-elméleteket terjeszt és saját szövetségeseit támadja. Korčok hétfői sajtótájékoztatóján ezzel reagált Robert Fico kormányfő Ukrajnával kapcsolatos kijelentéseire.
Másfél évnyi huzavona után a magyar parlament megszavazta a Svéd NATO-csatlakozást
Hétfőn a magyar Országgyűlés a NATO tagországok közül utolsónak, megszavazta Svédország Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez való csatlakozási kérelmét, a javaslatot 188 igennel és 6 nemmel fogadták el, a Mi Hazánk frakciója szavazott nemmel.
Szlovákia nem fog katonákat küldeni Ukrajnába – jelentette ki Pellegrini
Peter Pellegrini házelnök támogatta Robert Ficót és a kormányt abban, hogy Szlovákia továbbra se szállítson „halált okozó eszközöket” Ukrajnába. A biztonsági tanács hétfői ülése után Pellegrini elmondta, a humanitárius segítségnyújtás folytatódni fog, mint ahogyan a hadiipari kereskedelmi szerződések is érvényben maradnak.
Ha nem kap több pénzforrást a járóbeteg-ellátás, díjakat vezetnek be – jelentette be a Magánorvosok Társulása
Ha nem lesz több pénzforrás a járóbeteg-ellátásban, áprilistól országosan díjakat vezetnek be az orvosok - jelentette be a Magánorvosok Társulása. A társulás a pénzforrások ágazati elosztására vonatkozó rendeletre hivatkozik, amely szerinte kevés pénzt biztosít a járóbeteg-ellátásra.
Zelenszkij szerint májusban új orosz offenzíva várható, de Ukrajna készen áll
A háború második évfordulóján az ukrán elnök elmondta, hogy van tervük egy új ellenoffenzívára, de részleteket nem árult el.
A gázai helyzet miatt bejelentette lemondását a ciszjordániai palesztin kormány
Benyújtotta lemondását Mohamed Stajje palesztin miniszterelnök és kormány.
Májusra napolta el a bíróság a Tupý-gyilkosság tárgyalását
Május 20-ra napolta el a bíróság a Daniel Tupý meggyilkolása ügyében folytatott tárgyalást, és további hat tanút idézett be.
Több tízezren tüntettek Jair Bolsonaróért Brazíliában
Több tízezer ember fejezte ki támogatását Jair Bolsonaro volt brazil elnök iránt Sao Paulóban. A szélsőjobboldali volt elnök mintegy húsz percig beszélt a gyűlésen, hogy megvédje magát, miközben felidézte elnökként eltöltött éveit.
Az SaS szerint a biztonsági tanács összehívása Fico cinikus kísérlete a népszerűtlen témák elfedésére
Az ellenzéki SaS párt szerint a biztonsági tanács hétfői összehívása Robert Fico miniszterelnök cinikus próbálkozása arra, hogy elfedje a kormány népszerűtlen témáit az úgynevezett maffiabarát csomaggal kapcsolatban.
Csökken a Smer támogatottsága az Ipsos új felmérése szerint
Az Ipsos a Denník N számára készített közvélemény-kutatást február 16-a és 21-e között. A felmérés szerint a februári parlamenti választásokat ismét Robert Fico pártja, a Smer nyerné, a szavazatok közel 23 százalékával, de támogatottságuk mégis esik.