Rövidhír
A pápa nem szándékozik lemondani
Az egyházfő szerint az egészségi állapota nem hátráltatja abban, hogy továbbra is hivatalba maradjon.
Wilders bejelentette, nem ő lesz Hollandia miniszterelnöke
Kudarcba fulladtak a holland koalíciós tárgyalások.
Ivan Korčok folytatja a legátláthatóbb kampányt a Transparency szerint
Peter Pellegrini kampány átláthatatlan.
Földrengés volt Montenegróban
A rengéseket, Magyarországon is érezni lehetett.
Csökkent a légúti megbetegedésben szenvedők száma a Nagykürtösi járásban
Nincsenek jelen járványgócok az országban.
Görögország elnökét fogadja csütörtökön Zuzana Čaputová
A két államfő a jelenlegi nemzetközi és biztonsági helyzetről is tárgyalnak.
A moszkvai ügyészség óva int a választás napján a Putyin-ellenes tüntetésen való részvételtől
Az akciót Alekszej Navalnij munkatársai és Mihail Hodorkovszkik is támogatta.
Olyan mesterséges intelligenciát hoztak létre, amely képes elvégezni a programozók munkáját
A Devin névre keresztelt mesterséges intelligencia képes lesz végrehajtani összetett programozási feladatokat.
Az RTVS dolgozói a törvénytervezet visszavonására kérik a kulturális tárcát
Már több mint 800 munkatárs írta alá a nyilatkozatot.
Katar bízik a tűzszüneti megállapodásban a Hamász és Izrael között
A cél, hogy a Ramadán végéig létrejöjjön a megállapodás.