Roman Mikulec

Kedden újra megpróbálja leváltani Mikulecet az ellenzék
A Smer indoka az újbóli leváltás kezdeményezésére az, hogy szerintük a belügyminiszter élő bűnügyekbe avatkozik be.

A rendőrség elvetette Mikulec Fico ellen tett feljelentését
A pozsonyi Kerületi Rendőrparancsnokság szóvivője elmondása szerint az ügyet 2021 decemberi határozat alapján utasították el.

Mikulec: Felelősségteljes döntés volt az S-300-as rendszer átadása Ukrajnának
A belügyminiszter szerint az ellenzéki vezetők politikai tőkét akarnak kovácsolni a háborúból és támogatni fogja későbbiekben is a katonai segítségnyújtást Ukrajna részére.

Zsolnán nagykapacitású segélyközpont nyílt a menekültek számára
Szlovákiában ez az ötödik ilyen létesítmény a háború kitörése óta.

A belügyminiszter a posztján marad, nem váltotta le a parlament
Roman Mikulec (OĽANO-s) belügyminiszter a posztján marad.

Az ellenzék leváltaná a belügyminisztert
A Smer elnöke azzal indokolja Mikulec leváltására irányuló javaslatot, hogy a nem jól kezeli az ukrajnai háború okozta menekültválságot.

Belpolitikai hírösszefoglaló Szilvássy Józseffel
Kilakoltatásoktól tart az államfő, ezért nem írja alá az ukrajnai menekültek szállásköltség-támogatását is célzó törvényt. Az ellenzék megint lemondatná a belügyért, most a menekültválság kiszervezése miatt, és rendőrkézre került Slota, korrupcióval gyanúsítják.

Menekültügyi munkacsoportot hozott létre a központi válságstáb
A munkacsoport létrehozása az átmeneti menekült státuszért folyamadók növekvő száma miatt szükséges.

Belpolitikai hírösszefoglaló Szilvássy Józseffel
A Szlovák politikusok többsége elítéli az orosz agressziót, Pénteken elkezdődött Szlovákia egyik legkomolyabb böntetőpere, szerdán nem váltották le Roman Mikulec belügyminisztert.

Folytatódik a Roman Mikulec belügyminiszter visszahívásáról szóló rendkívüli ülés
Kedden sem szavazott a parlament a tárcavezető leváltásáról.