Robert Kaliňák
Három havi fizetésre büntették Robert Kaliňákot horvátországi villája eltitkolása miatt
Robert Kaliňák védelmi minisztert három hónapnyi fizetés megvonással büntették meg azért, mert eltitkolta horvátországi villáját, két ízben is.
Egyeztet a belügyminisztérium a védelmi tárcával a csendőrség létrehozásáról
Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter (Hlas-SD) bejelentette, hogy a belügy- és a védelmi minisztérium közös találkozón egyeztet majd a Žandárske zbor (csendőrség) létrehozásáról.
Letették a katonai esküt a Nemzeti Védelmi Erők próbakiképzésének résztvevői
Letette a katonai esküt a Nemzeti Védelmi Erők próbakiképzésének 40 résztvevője, köztük Peter Pellegrini államfő, illetve Robert Kalinák védelmi miniszter (Smer-SD) is.
Jóváhagyta a kormány a SZNF-ünnepség megrendezésének támogatását
Szerdai ülésén jóváhagyta a kormány a SZNF (SNP) 81. évfordulóján tartott ünnepségek támogatását, a teljes költség 636 165 euró. Az augusztus 29-i besztercebányai ünnepséget a védelmi, a belügyi, az egészségügyi és a kulturális tárca, valamint a kormányhivatal szervezi.
Kaliňák: Hatékonyan került felhasználásra a Cirill-Metód-ünnepség állami támogatása
Hatékonyan lett felhasználva a kormány által jóváhagyott 750 ezer eurós támogatás a dévényi országos Cirill és Metód-ünnepség megszervezésére – jelentette ki újságíróknak Robert Kaliňák (Smer) védelmi miniszter a kormány szerdai ülésén. Hangsúlyozta, hogy az érdeklődők ingyen nézhetik meg a műsort, és ennek is megvannak a költségei.
Eddig több tucatnyian jelentkeztek a Nemzetvédelmi Erőkhöz, a kiképzés júliusban kezdődik
Eddig több mint félszázan jelentkeztek a Nemzetvédelmi Erőkhöz. Az első kiképzés július 10-én kezdődhet - jelentete be sajtótájékoztatón Robert Kaliňák védelmi miniszter (Smer-SD).
Pénzkidobásnak tartja a védelmi tárca új repülőgépeit a Slovensko mozgalom
Az ellenzéki Slovensko mozgalom pénzkidobásnak tartja a védelmi minisztérium új Bombardier Global 5000 típusú repülőgépeit, ismét felróva Robert Kaliňák védelmi miniszterner (Smer-SD) beszerzésüket.
Kaliňák: A négy világtáj politikát szorgalmazza a kormány
A kormány mind a négy világtáj felé orientálódik. Ezt Robert Kaliňák (Smer) védelmi miniszter mondta a csütörtöki kabinetülést követően. Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter az ülés előtt azt mondta, hogy intenzívebb együttműködést képzelne el az Európai Unión belül.
Szétverné a költségvetést a védelmi kiadások hirtelen növelése
A védelmi kiadások a GDP 2%-ról 5-re való ugrásszerű növelése teljesen szétverné az állami költségvetést. A szlovákiai ipar nem elég nagy ahhoz, hogy ekkora összegeket észszerűen át tudjunk csoportosítani és beruházni – jelentette ki a kormány kihelyezett ülése előtt Robert Kaliňák (Smer-SD) védelmi miniszter.
A miniszterelnök szerint robbanásszerűen fejlődik a szlovák védelmi ipar és a lőszergyártás
Robbanásszerű fejlődés zajlik a szlovák védelmi iparban és a lőszergyártásban – jelentette ki Robert Fico miniszterelnök, miután találkozott Robert Kaliňák védelmi miniszterrel (mindketten Smer-SD).