Rendőrségi hír
Nyitrán jöhet létre az ország két integrált biztonsági központjának egyike
A kerületi rendőrfőkapitány azt nyilatkozta, több ilyen központ létesítését is tervezik még az országban.
Súlyos baleset Magyarországon: öten vesztették életüket
Egy motorvonat és egy autó ütközött össze Kunfehértó közelében.
Megtalálták Róbert Nigut maradványait
A rendőrség tájékoztatása szerint a bérgyilkos maradványait a galántai járásbeli Alsóhatáron találták meg.
Két természetes és egy jogi személy ellen emeltek vádat a pozsonyi elkerülő út építése során keletkezett természeti károk miatt
A szakértők a kárt 8,7 millió euróra becsülték. Ha a vádlottakat bűnösnek találják, akár 10 év börtönbüntetésre is számíthatnak.
Szökött rabot köröz a rendőrség – Fegyver lehet nála!
Kedden reggel (8:30) a rózsahegyi büntetés-végrehajtási intézetben büntetését töltő 34 éves Stanislav Oračko elszökött a Kalameny településen lévő munkahelyéről.
Megszületett a jogerős ítélet Alsóhatár polgármesterének és bűntársainak ügyében
Legfelsőbb Bíróság megerősítette a Specializált Büntetőbíróság korábbi ítéletét és hétfőn 25 év börtönbüntetésre ítélte Alsóhatár volt polgármesterét Dora Ferencet és fiát, ifjabb Dora Ferencet.
Radioaktív eszköz tűnt el a pozsonyi egyetemről
A pozsonyi Comenius Egyetem Természettudományi Karának Nukleáris Kémia Tanszékéről eltűnt egy nagy értékű készülék, amely egyben radioaktív sugárzás forrása is.
Halott csecsemőt találtak a pozsonyi gyermekkórház előtt levő inkubátorban
Halott csecsemőt találtak kedden a pozsonyi gyermekkórház előtt levő inkubátorban - tájékoztatta a TASR hírügynökséget Jana Šimunková, a Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője.
Szlovákia nem kapott Oroszországtól semmilyen diplomáciai jegyzéket
Szlovákia nem kapott Oroszországtól semmilyen diplomáciai jegyzéket - hívta fel a figyelmet a rendőrség közösségi hálón, a külügyminisztériumra hivatkozva.
Őrizetbe vették Ludovít Makót és Boris Beňát
A rendőrség letartóztatta Ludovít Makót, a Pénzügyőrség bűnügyi részlegének korábbi vezetőjét és Boris Beňát, az SIS volt igazgatóhelyettesét.