Régió
Megépült a diószegi gördeszkapálya
Bár a megvalósítás a világjárvány miatt késett, a gördeszkásoknak, rollereseknek és kerékpárosoknak már nincs miért búslakodniuk - megépült számukra a tervezett pálya a diószegi alapiskola udvarán.
150 galambot fogtak be Vágsellyén három hét alatt
A madarakat ezután 100-150 kilométerrel távolabb levő helyre szállítják.
Szentgyörgyi Miklós Színjátszó Fesztivál Nagyfödémesen
Bemutatkozott még a Tallósi Vastaps Színjátszókör, és a Rétei Révisz Vidám Színpad.
Jótékonysági koncertet adtak Zsigárdon
Az ötletgazda a zsigárdi származású szerkesztő-riporter, Kiss Réka volt, aki jelenleg a hegedűművész, Lakatos Róbert vezetése alatt dolgozik a komáromi Városi Művelődési Központban.
Fókuszban a gömöri és kishonti templomok
Műemlékek felújítását célzó támogatási programot hirdetett meg a kulturális tárca.
Időkapszulát helyeztek el Kürtön
A harangláb alá helyezték az időkapszulát.
Felújítják a 25 éve működő kassai zenélő szökőkutat
A rekonstrukció az előzetes tervek szerint körülbelül 10 hónapot vesz igénybe.
Az év végén bezár a komáromi Matica-székház
Erről a Facebookon közzétett videójában tájékoztatott Jozef Černek, a székház igazgatója.
Felújították az alsószeli gőzmalmot
A gőzmalom épületében jelenleg egy kiállítás is látható a régió gőzmalmainak történetéről.
Rehabilitációs programokat indít a Pető Intézet
A Pető Intézet munkatársai 2022. október 10-én a kassai Magyar Református Központban ismét tanácsadást tartanak, amelynek eredményeként háromhetes intenzív fejlesztő, rehabilitációs programokat indítanak el a központi idegrendszeri károsodás következtében mozgássérült személyek számára.