Reggeli
Rutte szerint a NATO-nak radikális változásra van szüksége
Mark Rutte NATO-főtitkár csütörtöki pozsonyi látogatásán hangsúlyozta, hogy a szövetség tagállamainak növelniük kell védelmi kiadásaikat a GDP jelenlegi 2%-áról akár 3% fölé.
A pápa már szellemi örökségének bebiztosításán dolgozik
Ferenc pápának kétoldali tüdőgyulladása van, környezetében a legrosszabbtól tartanak.
További konszolidációra lesz szükség
Ismét felmerült a kérdés: hozzányúl-e a kormány a második nyugdíjpillérhez?
Komáromban járt az államfő
Peter Pellegrini még tavaly év végén ígéretet tett arra, hogy ötéves mandátuma alatt mindegyik szlovákiai járást felkeresi.
Mire elég a beharangozott tanári bérrendezés?
A kormány elfogadta a pedagógusok és aszisztensek béremelését, amely két fázisban történne.
Futni mentem – gyerekszereplőként a legnézettebb magyar filmben
Tóth Rozi és Tóth Hanna mozis kalandjai.
Iskolai sítanfolyamok: kinek, hogyan és miből?
Mire elég a 150 eurós állami hozzájárulás?
Válságon innen, ultimátumon túl
Mózes Szabolcsot kérdeztük, a kormánykoalíción belüli erőviszonyok várható alakulásáról.
Ukrajnai rendezés: hosszú nehéz út
Rácz Andrást kérdeztük az amerikai–orosz találkozóról.
Egyelőre homály fedi a minisztercserékről szóló tárgyalások eredményét
Hétfőn két alkalommal is összeült a koalíciós tanács, hogy újra ossza a miniszteri pozíciókat a Smer-Hlas-SNS kormány fennmaradása érdekében.