Reggeli
80 évesen újra elnöknek választották Sergio Mattarellát
Mattarella korábban leszögezte, hogy nem indul újra az elnöki posztért.
Lassabban nő majd a világgazdaság idén, mint ahogy azt az elemzők tavaly elképzelték
A múlt héten rontott gazdasági előrejelzésén a Nemzetközi Valutaalap. A járványhelyzet mellett egyéb problémákkal is szembe kell nézni az ágazatoknak, és a fejlődés sem áll le.
Belpolitikai hírösszefoglaló Szilvássy Józseffel
A héten a biztonsági tanács is tárgyalt az ukrajnai konfliktusról, Robert Fico bejelentette, rövidesen elindítják az előrehozott választásokról szóló népszavazás kiírását célzó petíciós akciót. A kisebbségek érdekeinek megfelelően kell értelmezni a népszámlálás eredményeit, figyelmeztetett a köztársasági elnök.
A kiválasztott nép Szlovákiában
A 2021-es népszámlálás fontos mérföldkő Szlovákia kisebbségeinek, hiszen léteznek olyan törpe kisebbségek, kiknek tagjai csak hozzávetőleges információval rendelkeznek közösségük lélekszámáról.
Többen lettek, mégsem felhőtlenül boldogok
Csalódottság kíséri a 2021-es népszámlálás eredményeit követő kiértékelést. A vártnál jóval kevesebben, csupán 23 700-an jelölték magukat Ruszinnak, második nemzetiségnek is csupán 39 800-an jelölták ezt a nemzetiséget.
Hóvihar, tornádó – és kötelező védőoltás Görögországban
Életbe lépett a görög kormány november végén bejelentett intézkedése. Ezentúl kötelező lesz a koronavírus elleni védőoltás felvétele a hatvan évnél idősebbek számára - jelentette be kedden a görög miniszterelnök.
Hogy látja Szlovákia lakossága a saját helyzetét a NATO-n belül, Kelet és Nyugat határán?
A rendőrség nemrég arra figyelmeztetett, hogy álhír terjed, miszerint Szlovákiában az orosz-ukrán helyzettel kapcsolatban megkezdődött a katonai invázió. A közösségi oldalakon az elmúlt hónapokban az ilyen és hasonló álhírek megjelenése újra felerősödött.
Comingoutolt a német katolikus egyház 125 alkalmazottja
Egy rendhagyó, eddig nem látott kampány keretében a német katolikus egyház 125 alkalmazottja, köztük papok és hitoktatók döntöttek úgy, hogy felvállalják szexuális irányultságukat, azonosítva magukat az LMBTQ+-közösség tagjaként.
Gazdasági, humanitárius, biztonsági, egészségügyi kérdésekről is szó volt a tálib vezetéssel történt oslói tárgyalásokon
A hét elején Norvégiában ültek tárgyalóasztalhoz az Európai Unió, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Katar, Olaszország és Norvégia képviselői a tálib rezsim küldötteivel.
Laptopba zárt főiskola
Az egyetemi élet mindig is egy aktív, nyüzsgő társasági jelenség volt. Az ember nem órákra járt, hanem előadásokat hallgatott, többedmagával, a tanár habitusától függően előadóteremben, vagy akár csak kint a parkban.