Reggeli
Az államfő kiállt a NATO által garantált kollektív biztonság mellett
Zuzana Čaputová köztársasági elnök felelős és szükséges megoldásnak tartja a saját védekezőképességünk megerősítését a NATO által garantált kollektív biztonság révén.
Kassai helyzetkép: aki teheti nyugat felé menekül Ukrajnából
A továbbra is tucatjával érkeznek a menekültek, menedékérők Ukrajnából, a konfliktus kirobbanása óta összesen 212 930 személyt lépte át a kelti határátkelőket.
Királyhelmec is fogadja az oda érkező ukrajnai menekülteket
Az ukrán-szlovák határátkelőkön, kedd reggel 6 óráig, 24 óra alatt 8 138 személyt ellenőriztek – tájékoztatott Denisa Bárdyová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Hogy hatnak a gazdasági szankciók Oroszországra?
A brit kormányfő szerint csak úgy lehet megállítani az orosz elnök agresszióját, ha felszámolják a nyugati országok függőségét az orosz energiahordozóktól.
Hétfőn délután befejeződtek az orosz-ukrán béketárgyalások egy újabb etapja
Keddig technikai szünetet tartanak az orosz-ukrán béketárgyalás negyedik fordulójának résztvevői, jelentette be Mihajlo Podoljak, az ukrán elnök tanácsadója.
Lényegében megszűnik az összes járványügyi korlátozás
Március 14-től lényegében megszűnik az összes járványügyi korlátozás.
Jelentősebb áremelkedést és szerényebb gazdasági növekedést vetít előre az Európai Központi Bank
Éves szinten minden EU-s tagország GDP-je emelkedett a december végével záródott három hónapban, a legkevésbé Szlovákiáé, 1,2 százalékkal.
Az uniós tagállamok megkétszerezik az Ukrajnának nyújtott fegyverbeszerzési támogatásukat
Az Egyesült Államok kormánya szombaton elrendelte, hogy sürgősen 200 millió dollár értékben adna kisebb fegyvereket, tankelhárító és légvédelmi eszközöket Ukrajnának.
Kicselezték Roman Abramovicsot az angolok
A Chelsea futballklub tulajdonosának és mellette több más Kreml barát orosz oligarchának egyszerűen befagyasztották nagy-britanniai vagyoneszközeit.
Kicsoda Orbán Viktor?
Dokumentumsorozatot forgatott Orbán Viktor magyar miniszterelnökről a HVG.hu stábja.