Reggeli
Áltudományok a Covid-idején
Koronavírus a dezinformációs univerzumban kiemelt szerepet játszik, aminek következtében a járvánnyal kapcsolatos álhírekkel többen is profitot termelnek.
Közép-európai delegáció a háborús Kijevben
Az út a jelentős biztonsági kockázatával együtt szimbolikus kiállás volt Ukrajna mellett.
A közösségi média szerepe a háborúban
A szociális média felületeire feltöltött tartalmak egészen elképesztő közelségbe hozzák számunkra Ukrajna orosz invázióját.
A Lengyel Sas az ukrán területet védi?
Lengyelország háromszoros felosztása már bizonyította, hogy a nagyhatalmi térképrajzolgatás nagy divat, mostanság is.
Mindennapi gyógyszereinket ki írhatja ki?
Az elmúlt hetekben kissé kaotikus volt a kommunikáció azt illetően, hogy mikortól és ki írhat fel speciális gyógyszereket a betegeknek.
Alvadt vér-színű a Sajó folyó
Február közepén az egyik utolsóként bezárt mélyművelésű ércbányából, Alsósajóról, az egykori SIDERIT-ből szennyeztet víz kezdett folyni a Sajóba.
Ukrajna és Oroszország jelentős előrelépést ért el a fegyverszüneti tárgyalásokon
A szerdai tárgyalásokon egy 15 pontból álló előzetes béketervet állítottak össze a felek.
Kis lépésekben közelednek az orosz-ukrán álláspontok
Az orosz delegáció továbbra is Ukrajna demilitarizálását követeli, és azt, hogy az ukrán kormány jelentse ki, nem kéri felvételét a NATO-ba.
Nem kaptak elég pénzt a kórházak
Nem kaptak elég pénzt a kórházak az egészségügyi dolgozók fizetésének emelésére, állítja a kórházszövetség.
Négy embert vettek őrizetbe Oroszország javára végzett kémkedés gyanúja miatt
Parlamenti asszisztens, egyetemi tanár és az egyik oroszbarát álhíreket terjesztő honlap munkatársa is szállíthatott információkat az orosz titkosszolgálatnak.