Reggeli
Az ország ahova egy nap alatt több menekült érkezett mint fővárosának lakossága
A Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaság vagy más néven Transznisztria a Szovjetunió felbomlása után az önállósodó Moldovától szakadt el, függetlenségét 1990. szeptember 2-án nyilvánította ki, az erről szóló sikeres népszavazás után.
A német gazdaság és a háború valósága
Németország sok szempontból is az Európai Unió fejlődésének, múltjának, jelenének a motorja volt, a gazdasági sikereke egyben kényszerpályára is állították az ország belpolitikáját, aminek egy sarokköve mindig is az energiapolitika volt.
Háborús mindennapok Kárpátaljáról
A kárpátaljai magyarság – bár ott még nem dörögnek a fegyverek – éppen úgy érintett a háborúban, mint Ukrajna több lakója.
A Pozsonyi Járásbíróság szerint Blaha megsértette az elnök személyes jogait
A pozsonyi I-es számú járásbíróság csütörtökön kimondta, hogy Ľuboš Blahának, a Smer-SD képviselőjének haladéktalanul tartózkodnia kell a hamis információk közzétételétől és terjesztésétől Zuzana Čaputová köztársasági elnökről.
Szlovákiai magyar orvos végzett komoly orvosi beavatkozást egy 14 éves ukrajnai menekült fiún
Harkiv bombázása során megsérült tinédzeren az arcát ért repesztalálat miatt kellett sürgős műtétet végrehajtani.
Kamatemelések az infláció árnyékában
Az elszabadult infláció miatt kereskedelmi bankok normalizálni kívánják a hitelkamatokat Szlovákiában, ahol a legkedvezőbb hiteleket kínálták a régióban.
NATO csúcs Brüsszelben
Szakértők szerint a mai NATO csúcs talán legforróbb kérdései az orosz-ukrán háború eszkalálódásának különböző forgatókönyvei lesznek.
Idén sincs vége a gazdasági kihívásoknak, pedig épp, hogy elkezdődött az 2022
Menekültválság, gazdasági visszaesés, infláció, energiaválság - számos kihívással kell szembenézni az EU tagállamainak.
Megalakult a Szövetség párt női tagozata
Szüksége van-e a honi politikumnak a női meglátásokra?
Legkevesebb 3,5 millió ember menekült el Ukrajnából
Három hét alatt legkevesebb 3,5 millió ember menekült el Ukrajnából, becslések szerint rövid időn belül 10 millió fölé emelkedhet a számuk.