Reggeli
Átláthatatlan és nem effektív a mezőgazdasági támogatások elosztása
A mezőgazdasági támogatások rendszere ellentétben áll a költségvetési szabályokkal az Állami Számvevőszék szerint.
Bezárás szélén a menhelyek?
Nemcsak az energiaárak emelkedése, de a támogatóik elfordulásával is számolniuk kell a kóbor állatokat befogadó szervezeteknek.
Egyre több zsebtolvaj garázdálkodik a bevásárlóközpontok környékén.
A karácsonyi bevásárlás során felhalmozódó embertömegek jó lehetőséget kínálnak a zsebtolvajoknak arra, hogy ellopják áldozataik pénztárcáját.
Végleg kitiltják a nőket az afganisztáni egyetemekről
A szélsőséges iszlamista tálibok tavaly augusztusban vették át Afganisztán irányítását és fokozatosan le is építették mindazt amit az előző kormány létrehozott a női egyenjogúság terén.
Az idei ünnep más lesz az Egyesült Királyságban
Nagy-Britannia sztrájkok árnyékában készül az első karácsonyra II. Erzsébet nélkül.
Konfettieső közepette hagyta jóvá a parlament a 2023-as költségvetést
A kormány által szorgalmazott rezsicsökkentés így nem került veszélybe.
Kanadában találkoztak a világ vezetői, a 196 résztvevő ország célja, hogy megállítsák a fajok pusztulását
Egy hónappal a COP27 Klímavédelmi Konferencia után Kanadában találkoztak a világ vezetői a Biológiai Sokféleség Egyezmény részes feleinek csúcstalálkozóján.
Fogy a brigádmunkát végző diákok és a nyugdíjkiegészítésként dolgozó nyugdíjasok ideje
Fogy a brigádmunkát végző diákok és a nyugdíjkiegészítésként dolgozó nyugdíjasok ideje, aki ugyanis az év végéig nem jelez a munkáltatónak az elveszti a pénze egy részét.
Szükség vagy marketing: gyártási-csomagolási taktika és túlélés infláció idején
Az infláció és az emelkedő energiaárak miatt a legtöbb élelmiszer ára is nőtt, ahol viszont nem vagy csak alig ott más megoldásokkal próbálkoznak az élelmiszergyártók.
Egyre súlyosbodik a népesedési válság Szlovákiában
2007 óta rohamosan csökken az újszülöttek száma Szlovákiában, és a demográfusok további hosszú távú csökkenéssel számolnak.