Reggeli
Már több mint 1200 iskoláskorú lányt mérgeztek meg légutakat támadó szerrel Iránban
A novemberi tömeges iráni tüntetések óta már legalább 1200 iskoláskorú lányt mérgeztek meg légutakat támadó szerrel.
A Capitolium ostromának sértettei perelhetik Trumpot
Donald Trump perelhető - döntött az Amerikai Igazságügyminisztérium, amely a két évvel ezelőtti Capitóliumi támadást illetően vitatja el a volt elnök mentelmi jogra vonatkozó követeléseit.
Belpolitikai hírösszefoglaló Szilvássy Józseffel
A parlamenti ellenzék, most hirtelen a szakértői kormányt tartaná kívánatosnak, míg a már megbukott kormány tovább omladozva elveszítette egészségügyi miniszterét. Putyin mellett is tüntettek pénteken az elnöki palota előtti megmozduláson. Felmérte a szlovákiai magyarok választási preferenciáit a Fórum Kisebbségkutató Intézet.
Ne dőljünk be az ellenálhatatlan mosoly ígéretének
Veszélyes fogorvosi beavatkozással csalogatják az influenszerek a fiatalokat a közösségi portálokon.
Ismét terítéken a vasárnapi boltzár
A gazdasági szempontok alapján megkérdőjelezhető a konzervatív politikai erők ezen törekvése.
Több mint húszezer áldozatot követeltek a közúti balesetek 2022-ben Európa szerte
2050-re a nullára csökkentené a halálos kimenetelű közúti balesetek számát az Európai Bizottság.
Kuciak: Egy újságíró meggyilkolása
Röviddel a hivatalos premiert követően szombat este 20 órától a dunaszerdahelyi NFG Klubban is megtekinthető a Kuciak: Egy újságíró meggyilkolása című dokumentumfilm.
Meghaladja a százat az Olaszország partjainál történt hajószerencsétlenség áldozatainak száma
Az Európai Unióban ismét kiújult a vita a migráció kezeléséről az olasz partoknál történt hajószerencsétlenség után.
Új projektjében a digitális készségek fejlesztésére koncentrál a szaktárca
Több mint 150 ezer diák részesülhet abból az uniós alapokból, amelyet notebook vagy billentyűzetes táblagép vásárlására hozott létre a szaktárca.
Az Elf Bar után a snüsz az új „trónkövetelő” a dohánytermékek között
Egyre inkább terjed a fiatalok közt a snüssz nevű új dohánytermék, a betiltott Elf Barral szemben ezt nem tiltott és kevesebb negatív hatással jár, mint a vape.