Reggeli
Törvényt sértett az egészségügyi tárca? Az ellenzék együttműködést keres, a Smer pedig kénytelen szembenézni a bűnözéssel
Belpolitikai összefoglaló Szilvássy Józseffel.
A venezuelai elnök mint drogbáró? A szakértő szerint az USA túloz
Nicolas Maduro, a venezuelai elnök szerint az USA valódi célja megdönteni a rezsimet és hozzájutni az ország kőolajtartalékához.
Történelmi siker Orbánék amerikai útja, Trump kitünteti figyelmével azt, aki kiállt mellette
Új szintre emeli ez a találkozó a magyar–amerikai kapcsolatokat?
A KDH kizárta az együttműködést a Smer-el, de vajon jól tette?
A kormánypárt élesen bírálta a kereszténydemokrata pártot, hogy a konzervatív értékeket a Progresszív Szlovákiával akarják képviselni.
Robert Fico november 17-re összehívta a kormányt
Robert Fico miniszterelnök bejelentette, hogy november 17-én, hétfőn kormányülést tartanak. Ezt a STVR Szombati dialógusok című műsorban mondta el.
Magasabb pénzbüntetés és gyalogosvédelem – változóban a közlekedési szabályok
KRESZ változása miatt drágább lesz a figyelmetlen sofőrködés.
Bevezetnék a vitamentes válás intézményét
A Polgári Törvénykönyv előkészítés alatt álló módosítása megkönnyítheti és fel is gyorsíthatja a válás folyamatát.
Barátságpróba a Fehér Házban
Egy lehetetlen képlet előtt az amerikai elnök, amit ma Orbán Viktor magyar miniszterelnök próbál értelmezni Donald Trump számára.
Némileg nőtt az egészségügyben dolgozók száma
2009 óta nem dolgozott ennyi orvos a szlovák egészségügyben, mint tavaly, derül ki az Egészségügyi Információk Nemzeti Intézete felméréséből.
Igor Matovič és a Magyar Szövetség nélkül formálódik az ellenzéki együttműködés
Közös programterv kialakításán dolgozik a Progresszív Szlovákia, az SaS, a KDH és a Demokrati.