Reggeli

Szlovákiába igazol a Telex alapító főszerkesztője
Míg a magyar újságírók java úgy véli, a megosztott politikai helyzetben tanácsosabb egyfajta semlegesebb hangszín alkalmazása, addig a szlovák médiapiac jóval véleményközpontúbb.

Kiket tisztelhetünk az Ódor-kormány miniszterei között?
Zuzana Čaputová hétfőn beiktatta a szakértői kormány tagjait, akik próbálják egyenesbe hozni a belpolitikai válságok sora közben kisiklott kormányzást.

Mózes Szabolcs: Minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy elkerüljük a Szövetség szétesését
A párt alelnöke nem tartja célravezetőnek, hogy a nyilvánosság előtt zajlik a lista összeállításával kapcsolatos adok-kapok.

Már a kórházakban és az orvosi rendelőkben sem kötelező a reszpirátor
Hétfőtől már nem kötelező reszpirátort viselni az egészségügyi és a szociális intézményekben, az orvosi rendelőkben és a gyógyszertárakban sem.

Európai körútja vége felé tart Zelenszkij
Már a tizenegyedik, Oroszországgal szembeni szankciós csomagról tárgyalnak az európai uniós tagállamok, miközben az elmúlt napokban több nyugat-európai vezetőt is felkeresett a honvédő háborút vívó Ukrajna első embere.

Belpolitikai hírösszefoglaló Szilvássy Józseffel
Ma kinevezik Szlovákia első szakértői kormányának tagjait, de kérdés, hogy a parlament bizalmat szavaz-e majd Ódor Lajos kabinetjének a köztársasági elnöknek nekirontottak a Smer, az államfő jogi lépéseket tett és a Szövetség a parlamenti választási listájára vette Gyimesi György.

Mit adhat az embereknek egy szakértői kormány?
Hétfőn Zuzana Čaputová köztársasági elnök kinevezi Szlovákia történelmének első szakértői kormányát ráadásul egy magyar miniszterelnökkel, Ódor Lajossal az élen.

Választási lázban ég Törökország
Második fordulóban dőlhet el a török elnökválasztás. Szoros eredmény várható.

A parlament módosította az építési törvényt
Gyorsabban épülhetnek fel különféle beruházások és kevésbé emelhet szót ellene majd a lakosság.

Kopogtat az ország ajtaján a szakértői kormány
A hivatalnokkormány célja a belpoltikiai káosz megszüntetése. Zuzana Čaputová államfő jogi lépéseket tett Robert Fico ellen, amiért az folyamatosan alaptalanul ócsárolja személyét.