Reggeli
„El kell felejteni azt, amit a háborús filmekben láttunk“ – beszélgetés egy ukrajnai fogolytáborban járt újságíróval
Ukrajna időről időre - bár igencsak korlátozott számban - de beengedi a nemzetközi sajtót munkatársait a hadifogolytáborokba.
Mi köze a választónak a politikusok magánéletéhez?
Egyelőre úgy tűnik a kormánykoalíciónak nem lesz egységes államfőjelöltje.
Tarolt az Oppenheimer az Aranyglóbusz díjátadón
Vasárnap este helyi idő szerint 8 órakor átadták a Golden Globe díjakat. A rendezvényt újra országos tévécsatorna a CBS közvetítette, ahol az év során a TV-ben és a filmekben nyújtott legjobb teljesítményeket ismerte el az újraszerveződött zsűri.
2023 karácsonya Ukrajnában
Ukrajna második karácsonyát töltötte háborús körülmények között.
Brüsszel adóreformot sürget, mivel a magyar elnökség kezdetéig pontot tennének az ügy végére
Az Európai Uniónak több saját bevételre volna szüksége – véli a belga miniszterelnök, akinek országa most vette át az Unió soros elnöki tisztét.
A környezetvédők tiltakozása ellenére is rábólintott a zöldtárca a pozsonyi LNG terminál megépítésére
Az Európai Unió cseppfolyósított földgázzal, azaz LNG-vel igyekszik pótolni az Oroszországot sújtó szankciók miatt kieső földgáz behozatalát.
Még várat magára a gyógyszertárakban is felvehető oltás kivitelezése
Januártól már a gyógyszertárakban is felvehetőek bizonyos oltások, de a tervezet gyakorlati életbe lépése még várat magára.
Változások jöhetnek az érettségiben
Magyarországhoz hasonlóan nálunk is biztosítanák a lehetőséget az emelt szintű matematika-érettségire.
Az év elejétől tilos láncraverve tartani a kutyákat
A szabályok betartását a Regionális Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Felügyelet ellenőrzi majd, akinek névtelenül lehet jelenteni, ha valaki ilyen törvénytelenséget tapasztal.
Az új lengyel kormányfőnek meg kell küzdenie az illiberális rendszer hagyta aknákkal
Donald Tuskon a sor, hogy megmutassa van-e élet az ultrakonzervatív állami berendezkedés után.