Megérkeztek az statisztikák az ingatlanpiac 2022 utolsó negyedévéről. Az ország nagy részében csökkenés történt negyedéves szinten.
A dunaszerdahelyi járásban már nem adnak ki új engedélyeket a hulladéklerakatok működtetésére.
Vádat emelhetnek Trumppal szemben, ő lenne az amerikai történelemben az első megvádolt elnök.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy az orosz-ukrán konfliktus „megoldásában” Kína lesz az a játékos, aki valamiféle javalatcsomaggal – a mostani 12 pont valószínűleg jócskán módosul majd – de képes lesz tárgyalóasztalhoz csalogatni a feleket.
A tudás, a szükséges eszköztár megvan a bolygó hőhalálának megelőzéséhez, a pénz és a politikai akarat azonban még továbbra is kérdéses, hívja fel a figyelmet az ENSZ klímaszervezetének legfrissebb összegző jelentése.
Bár bajba jutott Credit Suisse-t végül felvásárlással mentették meg, a pénzvilág ijedelme lassan múlik, illetve nem nyugodott meg teljesen.
Fagyasztott pizza és alkohol is vásárolható befagyasztott áron, zöldség-gyümölcs alig.
Gautam A. Rana a Fórum Intézetben találkozott a szlovákiai magyar civil szféra képviselőivel.
Barátként üdvözölte tegnap Vlagyimir Putyin orosz elnök a háromnapos látogatásra Moszkvába érkezett Hszi Csin-ping kínai államfőt, akivel az orosz-ukrán háború kapcsán Peking által megfogalmazott rendezési tervet is megvitatta.
Nem kell karaténba vonulni a pozitív tesztet produkálóknak, ami hatással lehet az oktatásra is.