Reggeli
Mihez kezd Jean-Marie le Pen emlékével a Nemzeti Tömörülés?
Január hetedikén, 96 éves korában elhunyt Jean-Marie le Pen, francia politikus, a szélsőjobboldali Nemzeti Front alapítója.
Zuckerberg enyhít a Facebook bejegyzések szigorán
Nagyobb utat enged a legnagyobb közösségi oldal szabadszájúságnak.
Az USA tiltólistára rakta a magyar kormány egyik legnagyobb hatalmú emberét
Az amerikai pénzügyminisztérium frissítette a blokkolt személyek listáját, amelyre ezúttal felkerült a miniszterelnöki kabinetiroda vezetője, Rogán Antal is.
Egyre üresebbek a templomok, és már odahaza is egyre kevesebben imádkoznak
A Szlovák Tudományos Akadémia felmérése rámutatott, nemcsak a templombajárók aránya csökken, de a templomon kívül még imádkozók száma is.
Kínában járvány van, de szakértők szerint nincs ok az aggodalomra
Kína felső légúti járvánnyal küzd, a jelentések szerint a kórházak és a krematóriumok túlterheltek.
Kétezer közúti híd szorul felújításra országszerte
Cziprusz Zoltánt a megyei tulajdonú hidak állapotáról kérdeztük.
Régebben nem volt szükség a kukákra faluhelyen
Kopasz Józseffel Nagytárkány polgármesterével beszélgettünk.
Schengen bővítése: mit hoz az erdélyi magyaroknak?
Románia és Bulgária a schengeni térség tagja lett
Nehammer megy, Kickl jön
Kormányalakítási nehézségek Ausztriában.
Ismét csendőrséget hozna létre Robert Kaliňák védelmi miniszter
Visszaállítaná a negyvenes évekből és külföldről is ismert csendőrség intézményét Szlovákiában a védelmi miniszter.