Pride-felvonulás

A magyar államfő aláírta a Pride-ot betiltó törvényt
Megjelent a Magyar Közlönyben a Pride betiltását lehetővé tevő jogszabály, miután azt Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök aláírta, így az már hatályba is lépett.

A magyar parlament megszavazta a törvénymódosítást, amely korlátozza a Pride-felvonulást
A gyermekek védelmére hivatkozva korlátozza a gyülekezési jogot a Fidesz, az Országgyűlés kedd délután megszavazta a Pride betiltását célzó törvényjavaslatot.

A szombati felvonulás után vasárnap ér véget a kassai Pride
Vasárnap ér véget a kassai Pride rendezvénysorozat. A szervezők elmondása szerint ma a belváros utcáin zajló felvonulással azt ünneplik, hogy "minden ember egyedi".

Kisebbség a kisebbségben: Mit jelent szlovákiai magyar queernek lenni?
Gyenge Veroni és Pongrácz Emma vall tapasztalatokról, identitásról és társadalmi megítélésről a pozsonyi Pride napján.

A Pride-rendezvények idején jelentősen emelkedett az LMBTQ-közösséggel kapcsolatban terjedő dezinfomációk száma
Az LMBTQ-ellenes dezinformációs hullám beárnyékolta a 13. alkalommal megrendezett pozsonyi Szivárványos Pride-ot, amely célja a másság elfogadásának elősegítése.

PRIDE a Szlovák Nemzeti Galériában
Németh Kristián olyan alkotásokat mutat be a galéria területén amelyek szorosan kapcsolódnak a queer közösséghez.

Szombaton indul a pozsonyi Pride
A szivárványos zászlókkal teli felvonulás lényege a szexuális kisebbségek elfogadása, azonban sokak provokatív akcióként tekintenek a Pride-ra.