Pozsony
Látogatóba jön az amerikai first lady
Jill Biden amerikai first lady csütörtökön ötnapos látogatásra indul Romániába és Szlovákiába
További négy városrészre kiterjesztik a konyhai hulladék gyűjtését Pozsonyban
A magisztrátus a közösségi portálon tájékoztatott arról, hogy Dévényújfalu, Dévény, Ligetfalu és Főrév is csatlakozik a konyhai hulladék szelekítv gyűjtési rendszerébe.
Halott csecsemőt találtak a pozsonyi gyermekkórház előtt levő inkubátorban
Halott csecsemőt találtak kedden a pozsonyi gyermekkórház előtt levő inkubátorban - tájékoztatta a TASR hírügynökséget Jana Šimunková, a Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője.
Felújítják a főrévi kultúrházat
Az épület több mint 10 éve áll üresen.
Törpe víziló kicsinye a nyári sláger a pozsonyi állatkertben
A mai naptól kezdődően nyári nyitvatartás szerint működik a pozsonyi állatkert. Az első látogatókat ma 10:30-kor az állatkert igazgatója, Júlia Hanuliaková fogadja.
Zavargások a Slovan-DAC mérkőzés után
A Slovan-DAC vasárnapi mérkőzését követően a pozsonyi rendőrségnek kellett közbeavatkoznia, a főváros nyugalmát ugyanis a drukkerek zavarták meg a mérkőzés után.
Az orosz nagykövetség előtt tüntettek Pozsonyban
A Mier Ukrajine nevet viselő kezdeményezés tüntetése zajlott ma koradélután a pozsonyi orosz nagykövetség épülete előtt.
Jó irányba fejlődik Pozsony? Bindics Gáborral beszélget Molnár Norbert
Pozsony szemmel láthatóan fejlődik. Épül az első felhőkarcoló, mellette már felhúztak több, száz méter feletti épületet, egy új, modern központ létesül a Duna partján.
Hodža téren tiltakozást tartottak a Szlovákiában élő oroszok
A Szlovákiában élő oroszok tegnap este tiltakozást tartottak Pozsonyban az Ukrajnában zajló háború ellen.
Nagy kapacitású segítőközpont nyílt Pozsonyban az ukrajnai menekültek számára
Az állam, a non-profit szervezetekkel és a magánszektorral karöltve hozta létre a központot.