Pozsony
Visszaáll a rend a Párkány-Érsekúvár-Pozsony vasúti fővonalon
Hétfőtől a Pozsony és Budapest között közlekedő nemzetközi vonatok ismét a Párkány-Érsekúvár-Pozsony vonalon járnak, Magyarországon viszont a vasúti pálya rekonstrukciója miatt kénytelenek vonatpótló buszokkal elkerülni a munkálatok helyszínét.
Iskolai dolgozók ezrei tüntettek Pozsony utcáin
A bérezéssel és a körülményekkel való elégedetlenség olyan magas, hogy szeptembertől sztrájkba léphetnek az ágazat dolgozói.
Utcára vonulnak az iskolaügyi szakszervezetek képviselői Pozsonyban
Ma délután 13 óra 30 perctől tüntetni fog Pozsonyban az iskolaügyi alkalmazottak szakszervezete.
Matúš Vallo főpolgármester megoldja a Gagarin utcában kialakult helyzetet
Matúš Vallo főpolgármester szerint Pozsony városa a Pozsonyi Vízművekkel közösen megoldja a Gagarin utcában kialakult helyzetet, ahol az aluljáró gyakran beomlik a heves esőzések után.
3173 diák érettségizik idén a Pozsony megyei középiskolákban
Közülük 987-en gimnáziumokban, 2186-an pedig szakközépiskolákban és konzervatóriumokban.
A pozsonyi idegenvezetők bárdja – Lehel Zsolt
Pozsony polgármestere díjjal tüntették ki Lehel Zsolt pozsonyi idegenvezetőt, a Pozsonyi Kulturális és Információs Központ lektorát. Vele beszélgettünk.
Pozsony óvárosa a Hviezdoslav tér felújítását tervezi
A cél a környezetvédelmi szempontok javítása.
Heger: Szlovákia a jó oldalon áll
Eduard Heger miniszterelnök tegnap a pozsonyi SNP téren megrendezett nagygyűlésén elmondta, Szlovákia a történelem jó oldalán áll az Ukrajnában kitört háború kapcsán.
A köztársasági elnökkel is találkozik szlovákiai látogatása során az amerikai first lady
Joe Biden felesége, Jill a tervek szerint szombaton este érkezik a fővárosba.
18 és fél ezer menekültnek nyújtottak segítséget a pozsonyi segélyközpontba
Az ukrajnai menekültek számára Pozsonyban, a Bottova utcai nagy kapacitású segélyközpontban a nyitástól számított első hónapban több mint 18 és fél ezer menekültnek nyújtottak segítséget - közölte Matúš Vallo, Pozsony főpolgármestere a közösségi hálón.