Pozsony
Embereket csonkíthatott a férfi, aki vasárnap Pozsonyban lövöldözött
Vasárnap reggel röviddel 8 óra után érkezett a rendőrséghez a bejelentés, hogy Pozsony–Újvárosban rálőttek a tűzoltókra, akiket egy hétvégi házban keletkezett tűz miatt riasztottak a helyszínre.
Meg akart tanulni magyarul – Lucia Molnár Satinskával beszélget Molnár Norbert
Egy sztár lányaként nőtt fel Pozsonyban.
Lábon lőttek egy férfit Pozsonyban
A kórházban állapították meg, hogy a 27 éves férfi sérülését lőfegyver okozta.
Ma lesz a Dora-per
A Legfelsőbb Bíróság ma tárgyal a gyilkosságokkal vádolt alsóhatári polgármester, Dora Ferenc fellebbezéséről.
Medvét láttak Pozsony közelében
Medvét láttak a napokban Pozsony vajnory-i (Pozsonyszőlős) városrésze közelében.
Radioaktív eszköz tűnt el a pozsonyi egyetemről
A pozsonyi Comenius Egyetem Természettudományi Karának Nukleáris Kémia Tanszékéről eltűnt egy nagy értékű készülék, amely egyben radioaktív sugárzás forrása is.
Július első szombatján a Pozsonyi Közlekedési Vállalat történelmi járműveket vonultat fel a villamos-, autóbusz- és trolibuszvonalakon
Július első szombatján a Pozsonyi Közlekedési Vállalat történelmi járműveket vonultat fel a villamos-, autóbusz- és trolibuszvonalakon.
Nemzetközi kerékpártúra a korlátok nélküli sportolási lehetőségek fejlesztéséért
Egy több országot átszelő tandem kerékpártúra részeként 2022 június 22-én fogyatékosságügyi konferenciát szerveztek Pozsonyban.
Nem halad a ligetfalui villamosvonal folytatása
A magisztrátus hibája lesz, ha nem készül el határidőre a ligetfalui villamosvonal folytatása
Tűz ütött ki Pozsony legmagasabb épületének tetején
Szerdán reggel tűz ütött ki Pozsonyban, az építés alatt álló Eurovea Tower tetején.