Pozsony
A Rázsochy kórház tervének véglegesítését szorgalmazza Pozsony és Besztercebánya megye
Pozsony és Besztercebánya megye vezetősége felszólította a kormányfőt, valamint az egészségügyi minisztérium vezetését, hogy végérvényesen nyilatkozzanak arról, vajon sikerül-e időben befejezni a pozsonyi Rázsochy kórház felépítésének projektjét.
Izraelben tartózkodik Eduard Heger
Kétnapos látogatásra Izraelbe utazott vasárnap Eduard Heger megbízott kormányfő, aki Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnökkel tárgyalt, elsősorban Szlovákia innovációs kapacitásairól.
Több ezren gyűltek össze a békéért rendezett nyilvános nagygyűlésen tegnap Pozsonyban
Két, az ukrajnai katonai konfliktusról eltérő nézeteket valló csoport támogatói találkoztak egy megmozduláson tegnap Pozsonyban.
Oktató lőtt meg egy elsős diáklányt a pozsonyi rendőrakadémián
Meglőtt egy elsős diáklányt szerdán este egy oktató a pozsonyi rendőrakadémián. A lányt kórházba szállították. A rendőrakadémia rektora szerint egy kiképzés során bekövetkezett szerencsétlen balesetről van szó. A pozsonyi rendőrség nyomozást indított az ügyben.
Hat és fél tonna humanitárius segélyt küld Szíriába Pozsony
Szlovákia 6,5 tonna humanitárius segélyt, élelmiszert, higiéniai csomagokat és polgári védelmi felszerelést küld a földrengés sújtotta Szíriába.
Támogatja a Dunamente Nemzeti Park létrehozását, de tájékoztatást kér Nagyszombat megye
Nagyszombat megye helyesli a Dunamente Nemzeti Park létrehozására vonatkozó tervet, melyet Ján Budaj megbízott környezetvédelmi miniszter és parlamenti képviselők egy csoportja javasolt, ugyanakkor a helyi önkormányzatoknak egyelőre nincsenek információik a részletekről. Az ország 10. nemzeti parkja a Pozsonyi, Szenci, Dunaszerdahelyi, Komáromi és az Érsekújvári járás területét is érintené.
Šipoš: Lengvarskýnak távoznia kell, ha nem képes tartani a pozsonyi Rázsochy kórház építési ütemtervét
Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszternek távoznia kell posztjáról, amennyiben nem sikerül tartania magát a pozsonyi Rázsochy kórház építési tervéhez, jelentette ki az OĽaNO frakcióvezetője, Michal Šipoš.
Országszerte megemlékeztek Ján Kuciakról és Martina Kušnírováról
Több százan vonultak kedden Pozsony utcáira, hogy haláluk után 5 évvel a meggyilkolt újságíró, Ján Kuciak és menyasszonya, Martina Kušnírová emléke előtt tisztelegjenek.
A jogállamisággal kapcsolatos uniós ajánlások egyikét sem teljesítette Pozsony
Szlovákia nem teljesítette az Európai Bizottság jogállamiságra vonatkozó ajánlásainak egyikét sem. A Via Iuris szerint Pozsonynak számos komoly jogállamisági kihívással kell szembenéznie.
Čaputová: 5 év után fel kell tenni a kérdést, tisztességes országban élünk-e
A mai nap arra emlékeztet bennünket, mennyire fontos a demokrácia szempontjából az újságírók munkája - jelentette ki Ján Kuciak újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolásának 5. évfordulóján Zuzana Čaputová államfő.