Petíció

Petíciót indított a Magyar Szövetség az önkormányzatok finanszírozása ügyében
Petíciót indított a parlamenten kívüli Magyar Szövetség az önkormányzatok igazságos finanszírozása érdekében. Azt szeretné, ha módosulna a tengerszint feletti magasság, illetve a lélekszám alapján járó támogatás is – tájékoztatott pénteken Gubík László, a szövetség elnöke.

Petíciót indított a Slovensko mozgalom az IC-vonatok megmentéséért
Petíciót indított az ellenzéki Slovensko mozgalom az IC-vonatok megmentéséért. „Felszólítjuk a kormányfőt és a közlekedési minisztert, hogy azonnal foglalkozzanak az üggyel, és ne vegyék el az emberektől az IC-vonatokat” – jelentette ki Michal Šipoš, a mozgalom képviselője.

Petíciót adtak át a rendőrök a belügyminiszternek
Petíciót adtak át a rendőrök Matúš Šutaj Eštok belügyminiszternek, béremelést és a munkakörülmények javítását követelik. A petíciót 800 rendőr írta alá.

Újravizsgálják a Šimkovičová lemondására irányuló felhívást, Németh Ilonát beidézték az ügyben
A Munkácsy-díjas képzőművészt, aki a felhívás egyik kezdeményezője volt, kihallgatta a rendőrség.

180 ezren írták alá a kulturális miniszter lemondását indítványozó petíciót
Január 17-én indult, és péntek este tíz órakor zárult a Martina Šimkovičová kulturális miniszter leváltását indítványozó aláírásgyűjtés, amely során több mint 180 ezer ember írta alá a petíciós íveket.

Petíciót hoztak létre Šimkovičová támogatására
Nem hagyhatjuk, hogy az ellenzék akarja megoldani a koalíció személyi kérdéseit. Ezt Roman Michelko, a parlament kulturális bizottságának vezetője mondta annak kapcsán, hogy az ellenzék kezdeményezte Martina Šimkovičová kulturális miniszter menesztését posztjáról.

Fico támogatásáról biztosította Šimkovičová kulturális minisztert
Robert Fico miniszterelnök támogatásáról biztosította Martina Šimkovičová kulturális minisztert. Ezt a kabinet ülése után jelentette ki.

A művészközösség azonnali lemondásra szólította fel a kulturális tárca vezetőjét
A művészek és szakértők egyebek mellett bírálják a "szakmai víziók" hiányát, illetve a múzeumokat és galériákat érintő javasolt törvénymódosításokat. Alig több mint 24 óra alatt 73000-en támogatták a petíciót, amelyben a kezdeményezők felhívást intéztek Martina Šimkovičová kulturális miniszterhez, hogy távozzon pozíciójából.

A lebontás fenyegeti a pelsőci történelmi ipari épületeket
Petíciót indítottak megmentésükért

Lezárult a Kisebbségi Kulturális Alap megmentése érdekében indított első aláírásgyűjtés
2544 aláírással zárult a Bukovszky László, Rigó Konrád és Ravasz Ábel nevéhez köthető petíció, amely célja a Kisebbségi Kulturális Alap esetleges megszüntetésének megakadályozása volt.