Peter Pellegrini

Az államfő szerint nehéz teljesíteni a kiképzést, az összetartás a fontos
Fizikailag megterhelő teljesíteni a Nemzetvédelmi Erők alapkiképzését Peter Pellegrini államfő szerint, szükség van hozzá csapatszellemre.

Az államfő Boris Ruge NATO-főtitkár-helyettessel találkozott
Peter Pellegrini államfő a Nemzeti Védelmi Erők gyakorlatán találkozott Boris Ruge NATO-főtitkár-helyettessel a Török-hegy gyakorlóterepén.

Ismét az államfőt bírálja Andrej Danko
A Szlovák Nemzeti Párt elnöke élesen bírálta Peter Pellegrini államfőt, amiért részt vesz a Nemzetvédelmi Erők kiképzésén.

Az államfő a kulturális miniszterrel való találkozón a pénzeszközök és a projektek támogatása iránt érdeklődött
Peter Pellegrini államfő kedden az elnöki palotában fogadta Martina Šimkovičová kulturális minisztert (SNS-jelölt), és a kulcsfontosságú projektek támogatásáról érdeklődött. Erről az Elnöki Hivatal kommunikációs osztálya tájékoztatott.

Hivatalos látogatásra érkezett Szlovákiába Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök
Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök hivatalos látogatásra érkezett Szlovákiába. A magyar államfőt Pozsonyban Peter Pellegrini köztársasági elnök fogadta.

A szlovák–horvát kereskedelmi forgalom meghaladta az egymilliárd eurót – jelentette ki az államfő
A szlovák–horvát külkereskedelem volumene meghaladta az egymilliárd eurót – jelentette ki Peter Pellegrini köztársasági elnök a Zágrábban rendezett szlovák–horvát üzleti fórumon.

Horvátországba utazott az államfő
Egynapos látogatásra Horvátországba utazott Peter Pellegrini államfő. Találkozik Zoran Milanovič államfővel, továbbá Gordan Jandrokovič házelnökkel és Andrej Plenkovič kormányfővel. A két államfő megnyitja a szlovák-horvát fórumot.

Pellegrini: A sokszínűség erőforrás, együttműködésre van szükség Szlovákiában
A sokszínűség erősíti Szlovákiát. A nemzetiségi közösségeknek békében és együttműködésben kellene élniük az országban – jelentette ki Peter Pellegrini köztársasági elnök a hétfői nemzetiségi kerekasztal megbeszélést követően.

Az államfő Trumppal és Starmerrel találkozott a NATO-csúcson
Peter Pellegrini köztársasági elnök rövid megbeszélést folytatott Donald Trump amerikai elnökkel az Észak-atlanti Tanács ülésén.

Szlovákia nem ellenezte Zelenszkij NATO csúcsról való távolmaradását
Peter Pellegrini államfő a hágai NATO-csúcs után leszögezte, Szlovákia nem ellenezte, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök részt vegyen az ülésen.