Peter Pellegrini

Pellegrini szerint a lemondásra való felszólítás Korčok politikai tapasztalatlanságát mutatja
Ivan Korčok államfőjelölt politikai tapasztalatlanságát mutatja, hogy lemondásra szólítja fel Peter Pellegrinit, amennyiben a házelnök indul a köztársasági elnökválasztáson - ezt maga Pellegrini jelentette ki.

Pellegrini még nem döntött, indul-e az elnökválasztáson
Peter Pellegrini, a parlament elnöke és a Hlas párt vezetője még nem döntött arról, hogy indul-e a köztársasági elnöki posztért.

Beszédet mondott a köztelevízióban a házelnök a bársonyos forradalom 34. évfordulóján
Peter Pellegrini arról beszélt, hogy vissza kell térni 89 novemberének örökségéhez.

A Hlas elégedett a kormány programnyilatkozatával
A Hlas elégedett a kormány programnyilatkozatával, amelyet a párt minden képviselője támogatni fog. Ezt Peter Pellegrini, a parlament és a Hlas párt elnöke jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján. A kormány céljaira utalva hozzátette, hogy az RTVS felosztása csak egy a lehetőségek közül, amelyeket megvitatnak.

Eddig Pellegrinit választották meg a legnagyobb többséggel házelnöknek
Az eddigi házelnökök közül Peter Pellegrinit választották meg a legnagyobb többséggel, 131 szavazatot kapott. 11-en szavaztak ellene, a többiek tartózkodtak a parlament októberi alakuló ülésén.

Pellegrini lenne a legesélyesebb az elnökválasztáson
A lehetséges jelöltek közül Peter Pellegrini, a Hlas vezetője lenne a legesélyesebb a jövő évi elnökválasztás megnyerésére. Ivan Korčokkal együtt jutna a második fordulóba, aki már összegyűjtötte az induláshoz szükséges aláírásokat, derült ki a Denník N megrendelésére az Ipsos ügynökség által készített november 2. és 7. közötti felmérésből.

Pellegrini nem zárta ki, hogy indul az államfőválasztáson
Peter Pellegrini (Hlas-SD) házelnök nem zárta ki, hogy indul az államfőválasztáson, de a végleges döntést még nem hozta meg. Hozzátette, ha megszületik a döntés, tájékoztatni fogja a nyilvánosságot.

Pellegrini a ZMOS képviselőivel tárgyalt
Az önkormányzatiság különösen fontos az állam számára, mondta Peter Pellegrini miután a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának képviselőivel tárgyalt. A házelnök többek között az uniós források lehívásában akar segítséget nyújtani.

Jövő kedden tartják meg a rendkívüli ülést Ľuboš Blaha leváltásáról
A kormányprogram jóváhagyásáról szóló parlamenti ülés előtt, jövő kedden (november 14-én) tarthatnák meg a rendkívüli ülést Ľuboš Blaha (Smer-SD), a parlament alelnökének leváltásáról - tájékoztatott Peter Pellegrini (Hlas-SD) házelnök.

Pellegrini kizárta, hogy Zurian lesz a rendőrfőkapitány, vagy az SIS főnöke
Branislav Zurian, a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség, a NAKA volt igazgatója nem lesz országos rendőrfőkapitány, sem a titkosszolgálat igazgatója – jelentette ki Peter Pellegrini házelnök.