Peter Pellegrini

Az államfő örül, hogy új miniszter folytatja a munkát az egészségügyi tárca élén
Peter Pellegrini köztársasági elnök örül, hogy az egészségügyi tárca új miniszterrel folytathatja a munkát. Hangsúlyozta, hogy az önálló Szlovákia fennállása óta ennek a tálcának az élén váltotta egymást a legtöbb miniszter.

Az államfő elfogadta Zuzana Dolinková lemondását, és kinevezte Kamil Šaškót
Šaško azonnal tárgyalni akar az egészségügyi ágazat képviselőivel.

A köztársasági elnök ratifikálta a szlovák és az osztrák mentőszolgálat közötti együttműködési megállapodást
Peter Pellegrini köztársasági elnök jóváhagyta a Szlovákia és az Ausztria közötti, a sürgősségi mentőszolgálat területén való határokon átnyúló együttműködésről szóló keretmegállapodást.

Az államfő csütörtökön elfogadja Dolinková lemondását, kinevezi Šaškót
Peter Pellegrini csütörtök délután elfogadja Zuzana Dolinková (Hlas-SD) lemondását, majd kinevezi egészségügyi miniszternek Kamil Šaškót – tájékoztatott az elnöki hivatal.

Az államfő tárgyalásra szólította fel a kormányt az egészségügyi dolgozókkal
Peter Pellegrini államfő felszólította a kormányt, hogy üljön tárgyalóasztalhoz az egészségügyi ágazat képviselőivel a konszolidációs csomaggal kapcsolatban.

Dolinková benyújtotta lemondását az államfőnek
Zuzana Dolinková egészségügyi miniszter kedden benyújtotta lemondását Peter Pellegrini köztársasági elnöknek. Az államfő egyelőre viszont nem fogadta el a tárcavezető lemondását, és felkérte Dolinkovát, hogy lemondásának elfogadásáig teljes mértékben gyakorolja tisztségét.

Az SNS felszólította az államfőt, hogy ne támadja a kormányfőt
Az SNS felszólította Peter Pellegrini államfőt, hogy ne támadja Robert Fico kormányfőt annak ürügyén, hogy Zuzana Dolinková távozó egészségügyi miniszter kudarcot vallott.

A Szlovák Kórházak Szövetsége arra kéri az elnököt, hogy ne írja alá a konszolidációs javaslatot az ágazattal folytatott megbeszélés nélkül
A Szlovák Kórházak Szövetsége (ANS) nem ért egyet a konszolidációs csomag egészségügyi ágazatot érintő részével, amelyet a parlament a múlt héten hagyott jóvá.

Egyre nő a feszültség Danko és Pellegrini között
Andrej Danko azt állítja, Peter Pellegrini nem a koalíció, hanem a Hlas elnökeként viselkedik.

Az államfő bírálta a kormányt
Peter Pellegrini köztársasági elnök a TA3 vasárnapi vitaműsorában óvatosan bírálta a kormány konszolidációs intézkedéseit, és elégedetlenségét fejezte ki Zuzana Dolinková egészségügyi miniszter távozásával kapcsolatban is.