Peter Pellegrini

A köztársasági elnök azt javasolja a miniszterelnöknek, hogy figyelmét komolyabb problémákra összpontosítsa
Peter Pellegrini köztársasági elnök azt ajánlaná Robert Fico miniszterelnöknek, hogy figyelmét a Szlovákiát és egész Európát érintő problémák megoldására összpontosítsa.

Államfő: a háborúk nem lehetnek a 21. század szimbólumai
„Az egész világközösséget fel kell szólítanunk: tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a 21. század szimbólumai ne legyenek ismét a véres konfliktusok, hogy a vörös pipacsok ismét a múlt konfliktusaira emlékeztessenek” - mondta Peter Pellegrini államfő a pozsony-ligetfalui első világháborús temetőben tartott megemlékezésen. Emlékeztetett arra, hogy az első világháború megbénította Európát és a világ más részeit.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet globális fórumának ad otthont Szlovákia
Az esemény megrendezéséről Peter Pellegrini az OECD pénteki, párizsi tanácsülése után beszélt.

Peter Pellegrini pénteken beszédet mondott az OECD Tanácsának párizsi ülésén
„Az OECD-tagság Szlovákia egyik legjelentősebb vívmánya. Ez egyben az egyik legjövedelmezőbb hosszú távú értéknövelt befektetésünk. Az OECD állandó információ- és támogatásforrás Szlovákia számára” – jelentette ki pénteken a francia fővárosban elmondott beszédében Peter Pellegrini köztársasági elnök, aki részt vett a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Tanácsának párizsi ülésén.

Az államfő aláírta azt a törvénymódosítást, amely az óvodákat az állami költségvetésből finanszírozza
Az óvodákat a jövő évtől az állami költségvetésből fogják finanszírozni. Ez az alapiskolák, középiskolák és iskolai létesítmények finanszírozásáról szóló törvény módosításából következik, amelyet Peter Pellegrini köztársasági elnök csütörtökön írt alá.

Pellegrini: Az elektromobilitás jövője a piaci keresleten múlik, nem kényszerített szabályozásokon
Peter Pellegrini, köztársasági elnök a Kia autógyár szerdai látogatása után kijelentette, hogy az elektromobilitásnak van jövője, de nem kényszerített szabályozásokkal, hanem a piaci kereslet alapján kell folytatni az átállást.

A városok és falvak finanszírozásáról tárgyalna az önkormányzatok vezetőivel Peter Pellegrini
A városok és falvak finanszírozásáról tárgyalna az önkormányzatok vezetőivel Peter Pellegrini. Az államfő a zsolnai kerületben tett hivatalos látogatásán beszélt erről, miután találkozott Erika Jurinová megyeelnökkel és Peter Fabiáneval, Zsolna polgármesterével.

Peter Pellegrini gratulált Donald Trumpnak a megválasztásához
Peter Pellegrini államfő gratulált Donald Trumpnak az amerikai elnökválasztáson aratott győzelméhez. Trumpnak és az amerikai népnek is sok sikert kívánt - tájékoztatott az elnöki iroda.

Az államfő gratulált Maia Sandunak az újraválasztásához
Hétfőn Peter Pellegrini államfő gratulált Maia Sandunak, a moldovai elnökválasztás újraválasztott győztesének.

Pellegrini a legmegbízhatóbb politikus Szlovákiában az AKO felmérése szerint
Peter Pellegrini köztársasági elnökben a megkérdezettek 51 százaléka bízik meg, 45,9 százalékuk pedig nem – derült ki az AKO közvélemény-kutató ügynökség felméréséből.