Peter Pellegrini
Pellegrini: Több diplomáciára és a nemzetközi szabályok tiszteletére van szükség
Peter Pellegrini szerint a nemzetközi közösség rendelkezik azokkal az intézményekkel és eszközökkel, amelyekkel kezelhetők a jelenlegi válságok, a megoldásokhoz azonban az államok együttműködési szándékára is szükség van.
Pellegrini az ENSZ-ben: az ukrajnai háborúnak nincs katonai megoldása
Pellegrini szlovák államfő az ENSZ-közgyűlésen elítélte az energetikai infrastruktúra elleni orosz támadásokat, és kijelentette: az ukrajnai konfliktusnak nincs katonai megoldása — ezt Szlovákia már évek óta mondja, és most a világ vezetői is ezt kezdik hangoztatni.
Az államfő António Guterresszel tárgyalt New Yorkban az ENSZ jövőjéről
Peter Pellegrini államfő New Yorkban találkozott António Guterres ENSZ-főtitkárral, akinek személyesen köszönte meg, hogy a világszervezetet nehéz időszakban vezette.
Az államfő szerint a kisebb államoknak is beleszólásuk kell legyen az ENSZ reformjába
Peter Pellegrini szlovák államfő szerint az ENSZ reformjának hatékonyabb működést és kézzelfogható eredményeket kell magával hoznia, miközben a folyamatnak átláthatónak kell lennie, a kis- és közepes országoknak pedig valódi beleszólást kell biztosítani.
Pellegrini: Szlovákia nem lehet passzív NATO-tag
Szlovákia nem lehet és nem is akar a NATO passzív tagja lenni, hanem aktív és teljes jogú hozzájárulója kíván lenni a kollektív biztonsági rendszernek – jelentette ki Peter Pellegrini államfő.
Tokár Géza: A koalíció korlátozza az ellenzéket, és ezt már az államfő is kimondta
Pellegrini bírálta a kormányt és az ellenzéket is – mit üzent az országértékelő?
Az ellenzék reagált Peter Pellegrini beszédére
A Progresszív Szlovákia szerint az elnök kudarcot vallott abban, hogy pártok felett álló államfőnek tűnjön, reagált az ország állapotáról szóló beszámolóra Michal Šimečka, a Progresszív Szlovákia elnöke.
Csalódott az államfő az ellenzék elutasító hozzáállása miatt
Peter Pellegrini államfő csalódott az ellenzék mindennel szembeni eleve elutasító hozzáállása miatt, szerinte ez nagyban hozzájárul a társadalmi kiábrándultsághoz, és főleg hátráltat bárminemű társadalmi megbékélést.
Változnak a légi közlekedés szabályai
A polgári légi közlekedés szabályainak módosításáról tárgyalt kedden a szlovák parlament.
Az együttérzére és a szolidaritásra szólított fel az államfő a keddi ünnepen
Együttérzésre és szolidaritásra szólított fel Peter Pellegrini államfő a Hétfájdalmú Szűzanya ünnepe alkalmából.