Pentaton
Pink Floyd-dalok „magyar köntösben”
A Hungarian Pink Floyd Show-t a HitRock tagjai alapították.
Jókor, jó helyen
Az X-Faktor ugyan megalapozta Takács Nikolas sikereit, de alapvetően mindent a kitartó munkájának köszönhet.
Magyar szerzemény, több mint tíz év után
A The Butchers magyar nyelvű dallal rukkolt elő, a címe Kirobbanok.
Hazai debütálás a Beatrice előtt
A Historic Song elsőként augusztus elején Párkányban lépett színpadra.
„Ez az igazi Gorlo Volka”
A zenészek úgy vélik, megtalálták azt a hangzást, amit mindig is kerestek.
„Igazi akarok lenni”
Csintalan Márk bármibe vág is bele, azt szívvel-lélekkel végzi. Most szólódalokkal rukkolt elő.
Harmónia díj – az újabb nyertesre várva
Az Életműdíjas neve már ismert, Stubendek István karnagy, zenepedagógus részesül a rangos elismerésben.
Historic Song: örökzöld slágerek új köntösben
A beszélgetés végén ízelítőt kaptunk a nálunk debütált zenekar repertoárjából.
„A zene varázslat: akkor is, ha játszod, és akkor is, ha hallgatod”
A HaddelHadd a második nagylemezét már az új énekessel rögzítette.
„Mondtuk már, hogy zenészek vagyunk?”
Gúta és Dunaszerdahely után ezúttal Nagymegyeren lép fel a Storyum.