Párkány
Párkány: 700 ezer eurótól esik el a város a kormány intézkedései miatt
Az önkormányzatok által meghirdetett sztrájkkészültséghez Párkány is csatlakozott, a települések így tiltakoznak a kormány őket érintő intézkedései ellen.
Nem közlekedik többé a Párkány-Ipolyság és az Ipolyság-Párkány közvetlen autóbuszjárat
Holnaptól, azaz július elsejétől nem közlekedik többé a Párkány-Ipolyság és az Ipolyság-Párkány közvetlen autóbuszjárat - tájékoztatott az Arriva közlekedési vállalat.
Emléktáblát állítottak Párkányban Barta Gyula festőművésznek
A Pro Culture Parkan Polgári Társulás készíttette a művész születésének 100. évfordulója alkalmából.
Visszaáll a rend a Párkány-Érsekúvár-Pozsony vasúti fővonalon
Hétfőtől a Pozsony és Budapest között közlekedő nemzetközi vonatok ismét a Párkány-Érsekúvár-Pozsony vonalon járnak, Magyarországon viszont a vasúti pálya rekonstrukciója miatt kénytelenek vonatpótló buszokkal elkerülni a munkálatok helyszínét.
Fát ültettek és emléktáblát is avattak a békefutás résztvevői Párkányban
Komárom után Párkányban is megálltak a nemzetközi békefutás részvevői.
A közösségteremtő személyiségeket díjazták Párkányban
A kitüntetést, amellyel három országszerte ismert és közkedvelt személyiséget jutalmaztak, a képviselő-testület ünnepi ülésén adták át.
Rendhagyó gyermeknapot tartottak
Az idei gyermeknap eléggé „harciasra“ és komolyra sikeredett, de a közönségnek tetszettek a bemutatók Párkányban.
Párkány: teljesen felújítják az iskolai futópályát
Az Állami Sporttámogatási Alap nyertes pályázatának köszönhetően teljesen felújítják és többfunkcióssá teszik az Ady Endre Alapiskola futópályáját Párkányban – írja az Új Szó napilap.
35 ukrajnai menekültet szállásoltak el Párkányban
Párkányban összesen 35 ukrajnai menekültet szállásoltak el, a gyerekek iskoláztatása és az étkeztetés is biztosítva van – tájékoztat online felületén az Új Szó.
Megnyílt a párkányi rendelőintézet fizioterápiás-rehabilitációs osztályának felújított helyisége
Tegnap megnyitotta a fizioterápiás-rehabilitációs osztály felújított helyiségeit a párkányi rendelőintézet.