Otthon
Interjú Pék Zoltánnal Pozsonypüspöki polgármesterével
A főváros 17 városrésze közül a legnagyobb kiterjedésűnek, Pozsonypüspökinek 2006 óta volt egymást követően két magyar polgármestere.
Meg kell védeni a demokráciát a szélsőségekkel szemben, hangsúlyozta az államfő
A demokráciát meg kell védeni a szélsőségekkel szemben, a gyűlölet ölhet - fogalmazott Zuzana Čaputová államfő a Fehér holló díj átadása során mondott beszédében, amelyben összetartásra és empátiára szólította fel a társadalmat.
Igor Matovič azt állítja, hogy a kormány ajánlata szerint az orvosok fizetése 21%-kal emelkedne
Eduard Heger arra kérte az egészségügyi rendszer kulcsfontosságú szereplőit, fogadják el a fizetésemelést, és vonják vissza a lemondásukat.
Ma kongresszust tart az ellenzéki Smer-SD
Meghatározzák a Smer-SD stratégiáját a választás előtti évre.
Szlovákia teljesíti az Ukrajnával közös külső schengeni határon vállalt kötelezettségeit
Szükséges, hogy minden ország ugyanígy közelítse megkötelezettségvállalásait.
A kormány és az Orvosi Szakszervezetek Szövetsége (LOZ) között még nincs megállapodás
Ma, november 17-én, tüntetés lesz a kormányhivatal előtt.
Boris Kollár kilátásba helyezte a koalícióból való kilépést
Boris Kollár azt követeli Igor Matovičtól, hogy szabadítson fel több anyagi forrást az orvosok bérének további emelésére, máskülönben a pártja kilép a koalícióból.
Szlovákiában 33 évvel a kommunizmus bukása után is fiatal a demokrácia
Még mindig szokjuk és tanuljuk, hogyan kell élni vele.
Ma folytatódik a bazini Speciális Büntetőbíróságon a Ján Kuciak újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolása ügyében zajló tárgyalás
Három határozat már jogerőre emelkedett.
Szlovákia megerősítette biztonságát
Szlovákiában sem zárható ki a lengyelországihoz hasonló forgatókönyv.