Otthon
Egyre többen igényelnek biometrikus személyi igazolványt
Már több mint 150 ezren igényeltek új, biometrikus személyazonosító igazolványt.
Elérkezett a félévi bizonyítványok átadásának ideje
Január 31-én, kedden több mint 717 ezer alap- és középiskolás diák veszi át a 2022/2023-as tanév első tanulmányi félévének papírra vetett mérlegét. Hatvannégyezer elsős számára ez lesz az első ilyen alkalom.
A parlamentben ma szavaznak az előrehozott választásról
Boris Kollár szerint várhatóan szeptemberben lesz az előrehozott választás.
Folytatódik az útfelújítás Vágsellye, Gúta és Komárom között
Nyitra megye idén is folytatja a Vágsellyét, Gútát és Komáromot összekötő másodosztályú út felújítását. Az 573-as másodosztályú út 30 km-es szakaszának felújítása összesen mintegy 5,5 millió euróba fog kerülni.
Közös magyar jelöltlistát javasol Simon Zsolt
Közös magyar választási jelöltlistát javasol Simon Zsolt, a Magyar Fórum elnöke, aki felszólította a Szövetség két platformját, az Összefogást és a Hidat, hogy február 15-ig egyezzenek meg a közös fellépésben. Egyúttal az MKP-platformot bírálta.
A parlamenten kívüli KDH a minél hamarabbi előrehozott választásokat sürgeti
A kereszténydemokraták felszólították a parlamenti képviselőket, hogy kerüljék el a felesleges drámát az állampolgárok érdekében.
A környezetvédelmi minisztérium hétfőn bemutatta az első szlovák klímatörvényt
A környezetvédelmi minisztérium előterjesztette az első szlovákiai klímatörvényt.
Jegybank: 2022-ben rekordalacsony hamis euróbankjegyet foglaltak le
2022-ben rekordalacsony számú 771 hamis eurobankjegyet foglaltak le Szlovákiában. Ugyanakkor 2 580 hamis euróérmét is lefoglaltak, ami viszont 62 százalékkal több, mint 2021-ben volt.
Meghosszabbította az OnkoAsist projektre kiírt pályázatot az NCZI
Március közepéig meghosszabbította az OnkoAsist projektre kiírt pályázatok benyújtási határidejét a Nemzeti Egészségügyi Információs Központ. A projekt célja jobb kezelést biztosítani a rákbetegeknek.
Prostituáltakat foglalkoztató férfit tartóztattak le Pozsonyban
Egy 2016 óta prostituáltakat foglalkoztató 33 éves férfit tartóztattak le Pozsonyban. A rendőrség két limuzint, fegyvereket, 17 ezer eurót és több hamis NAKA-igazolványt foglalt le.