Otthon
A belső égésű motorok betiltásának elutasítására szólította fel a kormányfőt az SaS
Az ellenzéki SaS felszólította Eduard Heger megbízott miniszterelnököt, hogy utasítsa el az Európai Unió azon javaslatát, amely 2035-től teljesen betiltja a belső égésű motorral rendelkező új gépkocsik értékesítését.
Korábbi választásokat és hivatalnokkormányt követel Robert Fico
Még július elején is megtarthatók az előrehozott választások, minden Zuzana Čaputová államfő kezében van – jelentette ki Robert Fico, a Smer-SD elnöke, aki szerint „Szlovákia júniusban szörnyű, de szeptember 30-án katasztrofális állapotban lesz”.
Kollár: Van létjogosultsága a V4-es csoportnak, nem szabad hagyni lecsengeni
A visegrádi csoportnak van létjogosultsága, a tagállamok a V4-en keresztül jóval hangosabban hallathatják hangjukat Európában. Ezt a témát nem szabadna hagyni lecsengeni. Egy csoport nem pusztán egyetlen tagjáról szól, tágabb összefüggésekben kell szemlélni – jelentette ki Boris Kollár házelnök Petr Pavel cseh államfőre reagálva.
Lövés dördült egy pozsonyi lakásban, egy férfi meghalt
Kedden reggel lövés dördült Pozsonyban, egy ligetfalui, Šustekova utcai lakásban. A rendőrség tájékoztatása szerint egy férfi feltehetően főbe lőtte magát. A 47 éves férfi a kórházba szállítás közben elhunyt.
A házelnök szeretné, ha Szlovákia és Csehország is bekapcsolódna Ukrajna újjáépítésébe
Petr Pavel cseh államfővel találkozott Boris Kollár. A parlament és a Sme rodina elnöke szeretné, ha Szlovákia és Csehország is bekapcsolódna Ukrajna háború utáni újjáépítésébe, amire a Pozsony nyújtotta segítség ellentételezéseként tekint.
Kollár jelezte, a parlament nem dönt a MiG-ekről
Boris Kollár házelnök, a Sme rodina elnöke szerint a parlament nem gyakorolhat hatalmat, az Ukrajnának adományozandó MiG-29-es vadászgépek kérdésében a kormány és a védelmi miniszter hivatott dönteni.
Nyitra megyében él a legtöbb özvegy, Besztercebánya megyében a legtöbb nem férjezett nő
Nyitra megyében összesen 347 300 nő él, közülük 46 513 özvegy. Arányuk az összes megye közül a legmagasabb (13,4%). Besztercebánya megye a nem férjezett nők számát tekintve országos első. A megyében élő 321 448 nőből csupán 117 535 férjezett (36,6%).
Folytatódik a korszerűsítés a komáromi kórházban
Idén is folytatódik az egyes osztályok berendezésének korszerűsítése az Agel komáromi kórházában. Nyolcvanezer eurós ráfordítással összesen 56 új, állítható ágyat szereztek be.
Felszámoltak egy szlovák-magyar drogterjesztő bandát
Közös akcióban számolt fel egy drogterjesztő bűnbandát a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) és a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA)
Fotovoltaikus kiserőművek építését tervezik Érsekújvárban
Száztizenötezer eurós beruházás keretében 4 fotovoltaikus kiserőmű építését tervezi Érsekújvár. A napelemeket a művelődési ház, a Millennium sportcsarnok, a Relax uszoda és a teniszpályák épületén helyeznék el.