Otthon
Több száz új parkolóhelyet alakítanak ki idén Komáromban
Még ebben az évben több száz új parkolóhely létesül Komáromban. A beruházás nagyobb részét a városi költségvetésből finanszírozzák.
Sklenár: Az új tervek megerősítik a NATO védelmi képességét
Martin Sklenár szlovák védelmi miniszter szerint az új korszerűsített védelmi tervek, amelyeket július 11-én, kedden jóváhagytak a tagországok vezetői a NATO vilniusi csúcstalálkozóján, megerősítik a NATO védelmi képességét bármilyen támadás ellen bárhol a saját területén.
Negyedmillió utasa volt az év első felében a kassai repülőtérnek
Közel negyedmillió utasa volt az év első felében a kassai repülőtérnek. Éves szinten ez 29%-os növekedést jelent.
Egyre több a postások elleni kutyatámadás
Egyre több a postások elleni kutyatámadás - tájékoztatott Iveta Dorčáková, a Szlovák Posta szóvivője.
A Statisztikai Hivatal becslése szerint az idei gabonatermés 12 százalékkal magasabb lehet a tavalyinál
A Statisztikai Hivatal becslése szerint az idei gabonatermés 12 százalékkal magasabb lehet a tavalyinál.
Ivan Šimko belügyminiszter Hamran István országos rendőrfőkapitánnyal tárgyalt
Ivan Šimko belügyminiszter tárgyalt Hamran István országos rendőrfőkapitánnyal, és közölte, azt várja, hogy a posztján marad.
Tűz ütött ki egy búzamezőn, Vecseklőn
Csaknem húsz hivatásos és önkéntes tűzoltó oltotta a tüzet a rimaszombati (Rimavská Sobota) járásbeli Vecseklő (Večelkov) községben.
A rendőrség vizsgálja a nyitrai késeselést
Egy férfi leszúrta barátnőjét és saját magát egy furgonban Nyitrán.
A háború után Ukrajna NATO-csatlakozását több párt támogatja, a Smer-SD nem
Több szlovákiai párt is egyet ért abban, hogy Ukrajna NATO-csatlakozásának kérdéséről a háború után kell dönteni.
Szlovákiában is működő nemzetközi bűnszervezetet kapcsoltak le a hatóságok
A cseh vámosok szlovák és lengyel kollégáikkal együttműködve lelepleztek egy nemzetközi szervezett csoportot, amely több országban is illegálisan gyártott dohánytermékeket.