Otthon

INESS: Magasabb minimálbér helyett, alacsonyabb járulékokért kellene harcolni
A szakszervezeteknek nem magasabb minimálbért kellene követelniük, hanem a járulékok csökkentését, mert a munkabérek magas adó- és járulékterhei jelentik az igazi gondot. A Visegrádi négyek országait tekintve Szlovákiában a 3. legalacsonyabb a nettó minimálbér, annak ellenére, hogy a munkaadóknak a második legmagasabb a bérköltsége – mutatott rá Róbert Chovanculiak, a Gazdasági és Társadalmi Elemzések Intézetének elemzője.

Az SaS élesen elítéli Orbán Viktor tusványosi beszédét, amelyben Szlovákiát „elszakított országrésznek“ nevezte
A párt szerint megengedhetetlen, hogy "hogy déli szomszédunk bármilyen módon kétségbe vonja a Szlovákia szuverenitását és területi integritását".

Erdőtűz ütött ki a Kis-Kárpátokban
Erdőtűz ütött ki a Kis-Kárpátokban Szentgyörgy környékén.

Párkány: Új medencével bővül a Vadas
Az idei főidény után ismét új medencét épít majd a Vadas fürdő Párkányban. A 140 négyzetméter alapterületű létesítményt elsősorban az adrenalinfüggő, sportos, fiatal vendégeknek szánják.

Elhunyt Cselényi László
85 éves korában elhunyt Cselényi László.

Kassán a kivitelező miatt több uniós projekt is veszélybe került
A kassai önkormányzat megerősítette, hogy több európai uniós támogatásból finanszírozott projekt munkálatai stagnálnak, ami veszélyezteti a források felhasználásának lehetőségét.

A Hlas-SD élesen elítélte Orbán Viktor Szlovákiával kapcsolatos kijelentéseit
Andrej Danko szerint a magyar miniszterelnök eltúlzott kijelentést tett az elszakított Szlovákiáról.

Már 25 ezren kérték, hogy külföldről szavazhassanak
Több mint száz országból 25 500-an kérték eddig, hogy külföldről, levélben adhassák le szavazatukat a szeptemberi parlamenti választáson – tájékoztatott Zuzana Eliášová, a belügyminisztérium szóvivője.

Šimko menesztése: A szlovák kalózpárt szerint Hamran megfelelően járt el, Bírešt kellene leváltani
A Pirátska strana – Slovensko (PSS) szerint Hamran István országos rendőrfőkapitány megfelelően járt el az Ivan Šimko belügyminiszter visszahívását eredményező ügyben. A PSS szerint Jozef Bíreš megbízott földművelésügyi minisztert kellene leváltani.

SaS: Évente legalább 2,5 millió eurót kap nem létező biztosítottakért az Általános Egészségbiztosító
Az SaS szerint az állami tulajdonú Általános Egészségbiztosító évente legalább 2,5 millió eurót kap a nem létező biztosítottak ezreinek biztosítási díjából.