Otthon
Zuzana Čaputová köztársasági elnök Prágába látogat
Zuzana Čaputová köztársasági elnök csütörtökön Prágába látogat. A prágai várban négyszemközti találkozón vesz részt Petr Pavel cseh államfővel, majd együtt ebédel a két elnök.
Matovič a kormányt és az ellenzéket is bírálta a kormányprogram vitájában
Igor Matovič a kormányt és az ellenzéket is bírálta a kormányprogram keddi vitájában. Szerinte a kormány nem teljesíti választási ígéreteit, mint mondta, visszatért a korrupció, megkezdődött az ország szétlopása. Bírálta, hogy a miniszterek és Robert Fico kormányfő nincs jelent a kormányprogram vitáján.
Šimečka szerint a kormányprogram megrekedt a múltban
A kormányprogram megrekedt valahol a múltban - jelentette ki a parlamenti vitában Michal Šimečka, a Progresszív Szlovákia elnöke, és elmondta, a PS nem fogja támogatni.
Fico bizalmat kért kormányának a parlamenti képviselőktől
Robert Fico beterjesztette a parlament elé kormánya programnyilatkozatát és bizalmat kért a képviselőktől. „Egyetértünk abban, hogy ami az államháztartást illeti, Szlovákia történetében még sosem vett át kormány szociális és gazdasági szempontból is ennyire szétrombolt országot” - szögezte le Fico.
A Bírói Tanács hat tagja javasolja Mazák leváltását
A Bírói Tanács hat tagja indítványozta Ján Mazák felmentését az elnöki tisztségből. A javaslatról a Bírói Tanácsnak 30 napon belül ülést kell tartania. Erről Marcela Kosová, a Bírói Tanács tagja tájékoztatott kedden.
Nem tárgyalják a Blaha visszahívására irányuló indítványt
Nem sikerült megnyitni a Ľuboš Blaha parlamenti alelnök leváltásáról szóló rendkívüli parlamenti ülést, ezért nem fog tárgyalni a javaslatról a parlament. Csupán 69 képviselő támogatta az ülés programjának megszavazását, 78 ellene szavazott, 1 tartózkodott, 1 képviselő pedig nem szavazott.
A Hlas elégedett a kormány programnyilatkozatával
A Hlas elégedett a kormány programnyilatkozatával, amelyet a párt minden képviselője támogatni fog. Ezt Peter Pellegrini, a parlament és a Hlas párt elnöke jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján. A kormány céljaira utalva hozzátette, hogy az RTVS felosztása csak egy a lehetőségek közül, amelyeket megvitatnak.
Összesen 574 törvényt fogadott el a parlament az előző ciklusban
A 2020-2023-as években összesen 574 törvényt fogadott el a parlament. Ebből 346 kormányjavaslat volt, 228 pedig képviselői előterjesztés - derül ki a parlament honlapján közölt statisztikából.
A NAKA több embert őrizetbe vett egy csalás gyanújával kapcsolatos akcióban
A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség kedden több személyt is őrizetbe vett. A kora reggeli óráktól nagyszabású akciót hajt végre Szlovákia területén közbeszerzési és közárverési manipuláció és egyéb bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt - tájékoztatott Andrea Dobiášová, az Országos Rendőr-főkapitányság munkatársa.
A belügyminiszter bocsánatot kért Kubiš bírótól a fegyelmi büntetőeljárással kapcsolatos kijelentése miatt
Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter bocsánatot kért Michal Kubiš bírótól azon kijelentése miatt, miszerint fegyelmi büntetőeljárás alá kell vonni a bírót, a Branko Kišš elbocsátott rendőrségi alelnök ügyében hozott törvénytelen döntése miatt.