Otthon
Miért nem vállalt tisztséget a Magyar Szövetségben Gyimesi György?
A hétvégén tartotta tisztújító kongresszusát a Magyar Szövetség.
A parlament második olvasatban tárgyal a konszolidációs csomagról
A parlament gyorsított eljárásban, már a második olvasatban tárgyal az úgynevezett konszolidációs csomagról, amelynek célja, hogy csökkentse az államháztartási hiányát.
Rutte lesz az új NATO-főtitkár, Stoltenberg utódja
Mark Rutte volt holland miniszterelnök lett az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) új főtitkára. A norvég Jens Stoltenberget váltja, aki az elmúlt 10 évben állt a szövetség élén.
2024 végéig meghosszabbították az STVR vezetője, Igor Slanina megbízatását
Az STVR ideiglenesen felhatalmazott törvényes vezetője, Igor Slanina 2024 végéig marad hivatalában. Az STVR-ről szóló törvényen alapuló mandátumának meghosszabbításáról Peter Žiga (Hlas) megbízott házelnök döntött. Erről a parlament kommunikációért felelős osztálya tájékoztatott.
STVR: Sajnáljuk, ami Huliakkal történt, vizsgáljuk, hogyan került ki a felvétel
Az STVR sajnálja az 0 5 minút 12 című műsor adásának vége után kialakult helyzetet, egyúttal vizsgálja, hogyan szivárgott ki az élő adás után készült felvétel - közölte Andrea Pivarčiová, az STVR marketing- és kommunikációs osztályának megbízott vezetője.
PS: Egy évvel a választás után káosz van és drágaság
A választás előtt eget-földet ígért a kormány, ehelyett most káosz és drágaság van, és büntetlenséget élveznek a bűnözők - jelentette ki Michal Šimečka, a PS elnöke a választás évfordulóján.
A nővérek és szülészasszisztensek sem vállalnak túlórázást
Az egészségügyi nővérek és szülészasszisztensek is készek felmondani a túlórákat, ha a kormány nem módosítja a konszolidációs csomag egészségügyre vonatkozó részét – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Monika Kavecká, az Egészségügyi Nővérek és Szülészasszisztensek Szakszervezetének elnöke.
Leváltotta a Szlovák Nemzeti Múzeum igazgatóját a kulturális miniszter
Martina Šimkovičová kulturális miniszter leváltotta Branislav Panist, a Szlovák Nemzeti Múzeum vezérigazgatóját – erősítette meg Jozef Bednár, a múzeum kommunikációért felelős igazgatóhelyettese.
Itt az ideje lecserélni a tachográfokat
A közlekedési minisztérium felhívja a teherautósofőrök és -tulajdonosok figyelmét arra, hogy kötelesek lecserélni a tachográfokat második generációs készülékekre.
Kolíková fegyelmi eljárást kezdeményez Huliak ellen
Mária Kolíková parlamenti képviselő visszautasítja, hogy Rudolf Huliak összefüggésbe hozza őt Milan Lučanský volt rendőrfőkapitány halálával.