Otthon
A Kiska-ügyhöz kapcsolódó határozatról tárgyal a parlament
Az Andrej Kiska volt államfő ügyében hozott bírósági ítélettel foglalkozott szerda reggel a parlament, a kormánypártok határozati javaslatot terjesztettek elő. Az Eperjesi Kerületi Bíróság folytatólagosan elkövetett adócsalás ügyében bűnösnek mondta ki Kiskát.
Fogytán vannak a 0-, az A- és a B-Rh-negatív vérkészletek
Fogytán vannak a 0-, az A- és a B-Rh-negatív vérkészletek - tájékoztatott a közösségi hálón a Nemzeti Transzfúziós Szolgálat (NTS), és köszönetet mondott a véradóknak.
Šaško regionális körúton ismertetné az egészségügyre vonatkozó terveit
Kamil Šaško (Hlas) egészségügyi miniszter regionális körúton ismertetné terveit az ágazati kamarákkal, az önkormányzatokkal és a többi érintett szervezettel. Ezt követően a háromoldalú ágazati érdekegyeztető tanács elé vinné elképzeléseit - erről keddi sajtótájékoztatóján nyilatkozott, miután tárgyalt a Munkaadói Szervezetek Szövetségének (AZZZ) egészségügyi szekciójával.
Védelmi tárca: Több törvényt is módosítani kell a nemzeti brigád létrehozásához
A nemzeti brigád létrehozásához számos törvényben módosításokra van szükség, zajlik a tervezet előkészítése - tájékoztatott a védelmi minisztérium sajtóosztálya.
Stafétatüntetés indul a kulturális minisztérium vezetése ellen
A Nyitott kultúra! platform november 17-én tervezi elindítani következő rendezvényét, egy fáklyás stafétatüntetést. Ezzel kívánják kifejezni egyet nem értésüket a jelenlegi miniszter, Martina Šimkovičová (SNS-jelölt) vezetése alatt zajló eseményekkel. Erről kedden tájékoztattak.
A képviselők a közbeszerzési törvény ellenzéki módosításával kezdték a parlament keddi ülését
A parlament képviselői a közbeszerzési törvény módosításának megvitatásával kezdték keddi ülésüket. Ezt az ellenzéki PS mozgalom képviselői terjesztették a parlament elé. A képviselők kedden szavaznak az eddig megvitatott napirendi pontokról.
A Penta Hospitals kórházhálózaton belül 42 orvosi felmondást regisztráltak
A Penta Hospitals kórházhálózat 16 kórháza hétfőig 42 orvosi felmondást regisztrált. A TASR-t Tomáš Kráľ, a kórházhálózat szóvivője tájékoztatta.
Taraba: Nagy hiba,hogy az előző kormányok nem figyeltek oda a kínai befektetőkre
A környezetvédelmi miniszter szerint a kínai beruházások növelhetik Szlovákia versenyképességét és az állampolgárok életszínvonalát.
PS: Kaliňák a taktikai járművek beszerzésével csak mélyíti az átláthatatlanságot
Azzal, hogy Robert Kaliňák védelmi miniszter kilenc többfunkciós taktikai járművet (VTV) vásárolt a Védelmi Minisztériumon belül, tovább mélyítette a beszerzés átláthatatlanságát és átgondolatlanságát.
Tibor Gašpar lemondott a honvédelmi bizottság elnöki posztjáról
A helyére Richard Glück parlamenti képviselő kerülhet.