Otthon
Gašpar: Fico népes delegáció élén vesz részt a moszkvai Győzelem napi ünnepségen
Robert Fico kormányfő népes szlovákiai delegáció élén vesz részt a május 9-i Győzelem napi ünnepségen Moszkvában – mondta szerdán az orosz TASZSZ hírügynökségnek Tibor Gašpar (Smer), a szlovák parlament alelnöke.
Novemberhez képest összességében 0,4%-kal csökkentek az fogyasztó árak decemberben
Az áruk és szolgáltatások fogyasztói árai 2024 decemberében havi szinten 0,4%-kal csökkentek, ami nyolc és fél év óta (2016 júliusa óta) a legjelentősebb havi szintű csökkenés.
Szlovákiában csapadékhiány van, ami megnehezítheti a gazdák és erdészek helyzetét
Szlovákia területének szinte teljes részén csapadékhiány van, ami a gazdáknak és az erdészeknek tavasszal jelentősen megnehezítheti a helyzetét – közölte Ivan Garčár a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet szóvivője.
Elhalasztották a külpolitikai irányvonalról szóló rendkívüli parlamenti ülést
Második próbálkozásra sem sikerült szerdán megnyitni az ország külpolitikai irányvonaláról szóló rendkívüli parlamenti ülést, mivel csak 63 képviselő jelentkezett be a szavazáskor, így a törvényhozás határozatképtelen volt.
Šutaj Eštok nem akar előrehozott választásokat
Az előrehozott választások lehetősége azt jelentené, hogy lemondunk azokról a választási ígéretekről, amelyeket a kormány programnyilatkozatában fogalmaztunk meg, jelentette ki Matúš Šutaj Eštok.
Éjjel tűz ütött ki Pavel Ľupták parlamenti képviselő házában
Személyi sérülés nem történt, mivel a képviselő és felesége külfödön tartózkodtak.
Danko szerint Lengyelország hazudik a szlovák kormánygép moszkvai útjáról
Andrej Danko szerint Lengyelország hazudik a szlovák kormánygép vasárnapi, moszkvai útjával kapcsolatban.
A szlovákiai munkáltatók levelet írtak Zelenszkijnek
A szlovákiai munkáltatók levélben fordultak Volodimir Zelenszkij ukrán államfőhöz, melyben arra kérik őt, hogy találjanak konstruktív megoldást a gázellátásra Ukrajnán keresztül.
Fico január 21-én tartaná a kormány elleni bizalmatlansági szavazást
Robert Fico (Smer) kormányfő azt javasolja, január 21-én tárgyaljon a parlament a kormány elleni bizalmatlansági indítványról. Fico ugyanis a jövő héten hétfőn Törökországba készül.
A hétfőn kitüntetett diákok egyike megtagadta a kézfogást az államfővel
Peter Pellegrini államfő hétfőn 35 nemzetközi diákolimpiákon arany-, ezüst- és bronzérmes középiskolást fogadott a pozsonyi elnöki palotában. A diákokat és felkészítő tanáraikat Tomáš Drucker oktatási miniszter egyaránt elismerésben részesítette, ugyanakkor a diákok egyike látványosan megtagadta a kézfogást az államfővel.