Otthon
Az SNS javaslatot tesz a parlamenti tisztségek betöltésére
A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) a február 4-én kezdődő parlamenti ülés napirendjére javasolja a házelnök, az ellenzéki alelnök és a Közszolgálati Műsorszolgáltatási Tanács (STVR) tagjainak megválasztását.
Újra lesz félévi szünet a szlovákiai iskolákban
Az oktatási minisztérium bejelentette, hogy a következő tanévtől visszavezeti a félévi szünetet a szlovákiai iskolákban.
Šimečka szerint Fico sértegeti az embereket, akik azért tüntetnek, mert ő csődöt mondott
Robert Fico kormányfő sértegeti az öntudatos embereket, akik azért járnak tüntetni, mert a kormánya teljes kudarcot vallott – jelentette ki a kormányfő nyilatkozatára reagálva Michal Šimečka, az ellenzéki Progresszív Szlovákia elnöke.
Pellegrini: Felelőtlen döntés, hogy a PS és az SaS nem vesz részt a kerekasztal-megbeszélésen
Peter Pellegrini elnök szerint felelőtlen döntés volt az ellenzéki Progresszív Szlovákia és SaS részéről, hogy nem vesznek részt a Szlovákia külpolitikájával kapcsolatos kerekasztal-tárgyaláson.
Az államfő elkötelezte magát a közigazgatási reform előmozdítása mellett
A belügyminisztérium és a felsőbb területi egységek (VÚC) a közeljövőben kísérleti jelleggel egy-két olyan hatáskört választhatnak ki, amelyeket a központi hatalom szintjéről az önkormányzatok hatáskörébe lehetne átruházni.
A kormányhivatal új épületét több mint hárommillió euróért újítják fel
A kormányhivatal új pozsonyi épületét, amely elsősorban a kormány működésének és üléseinek biztosítására szolgál, több mint hárommillió euróból fogják felújítani.
Az egészségügyi törvénymódosítások jóváhagyására reagált a Magyar Szövetség
A kormány csütörtökön jóváhagyta az egészségügyi törvénymódosítási tervezeteket. A Magyar Szövetség részéről Viola Miklós, a párt szakpolitikusa reagált a hírre pénteki sajtótájékoztatóján.
Az állam lassan feléli tartalékait, egyre sürgősebb a spórolás
Ladislav Kamenicky pénzügyminiszter a napokban jelezte, hogyan is nézhet ki az idei konszolidáció.
Elérhetőbbé tenné a bérlakásokat a kormány
Szlovákiában a lakások 90%-a magántulajdonban van, a kormány egyik fő célja a bérlakások elérhetőbbé tétele – jelentette ki csütörtökön Robert Fico kormányfő, az Állami Bérlakás-támogatási Ügynökség fontosságára hívva fel a figyelmet.
A hulladékgyűjtő edények akadálymentessé tételét javasolja a PS
A különböző súlyos fogyatékossággal élő személyek, mint a vakok, gyengénlátók, mozgáskorlátozottak a hulladékgyűjtő edényekhez való egyenlő hozzáférését javasolja az ellenzéki Progresszív Szlovákia.