Otthon
Változna a pártok finanszírozása és csökkenhet a képviselők száma – új javaslattal állt elő a Hlas
A Hlas párt konkrét javaslatot dolgozott ki a politikai pártok állami támogatásának megváltoztatására – jelentette be a közösségi oldalon Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter, a párt elnöke. A politikus szerint időszerű lenne csökkenteni a támogatást azoknak a pártoknak, amelyek nem jutnak be a parlamentbe, és így nem járulnak hozzá a közélethez.
A bizonyítékok ismertetésével folytatódott G. Gábor ügyének tárgyalása
A bazini Speciális Büntetőbíróságon ma a bizonyítékok ismertetésével folytatódott G. Gábor, volt miniszter pere, akit vesztegetés elfogadásával vádolnak.
A PS a szegregáció tilalmának betartását szeretné elérni az oktatásban
A Progresszív Szlovákia ellenzéki párt törvénymódosítással kívánja biztosítani, hogy az oktatásban szigorúan betartsák a szegregáció tilalmát.
Tomáš Drucker oktatási miniszter enyhítene a kötelező óvodáztatás szabályain
Tomáš Drucker (Hlas-SD) oktatási miniszter közölte: módosítja a kötelező óvodáztatásra vonatkozó javaslatot, így a három- és négyéves gyerekek számára előírt felkészítés otthon is megvalósítható lesz.
Nyolc év börtönt kapott Marek Á., volt kassai rendőr emberölés miatt
Nyolc év börtönre ítélte a kassai városi bíróság Marek Á. volt rendőrt, aki tavaly novemberben halálosan bántalmazott egy hajléktalan férfit, akit bolti lopáson kaptak.
Megszüntette az ügyészség a volt környezetvédelmi miniszter elleni eljárást
Formai okok miatt megszüntette a Pozsonyi Kerületi Ügyészség a Ján Budaj volt környezetvédelmi miniszter ellen indított büntetőeljárást, egyúttal utasította az illetékes nyomozót, hogy törvényes keretek között azt újra indítsa meg - tájékoztatott Gabriela Kováčová, az ügyészség szóvivője.
A kormány a külföldiek tartózkodásáról és a gáztározók feltöltéséről szóló törvény módosításáról tárgyal
Megváltoztnák a külföldiek szlovákiai tartózkodására vonatkozó szabályokat. A tartózkodási kérelemre kiadott vízumok érvényességét 90-ről 120 napra hosszabbítanák meg, valamint egyes adminisztratív kötelezettségeket megszüntetnék. Ez a külföldiek tartózkodásáról szóló törvény módosításának tervezetéből következik, amelyet a kormány szerdai ülésén tárgyal.
Elfogadták a járványügyi egyezményt
Mit érdemes tudni a Szlovákia által kifogásolt paktumról?
Hatályon kívül helyezte a Legfelsőbb Bíróság a Kuciak-ügyben hozott döntést
A Legfelsőbb Bíróság kedden hatályon kívül helyezte a Speciális Büntetőbíróság Ján Kuciak oknyomozó újságíró meggyilkolásának ügyében Marian Kočner és társaival szemben hozott ítéletét.
Forró Krisztián lett a köztársasági elnök kisebbségi tanácsadója
Forró Krisztián, a Magyar Szövetség korábbi elnöke lett Peter Pellegrini köztársasági elnök nemzeti kisebbségi kérdésekért felelős tanácsadója. Feladata a nemzeti közösségek helyzetének javítására irányuló lehetőségek keresése - tájékoztatott az elnöki hivatal kommunikációs osztálya.