Oroszország

Kína: a kapcsolatok fejlődése Oroszország és Észak-Korea között a saját ügyük
Peking szerint Oroszország és Észak-Korea elmélyülő kapcsolatai nem érintik Kína érdekeit. Az Egyesült Államok korábban figyelmeztetett, hogy akár 8000 észak-koreai katona is érkezehetett az oroszországi Kurszki területre, és napokon belül készen állnak arra, hogy harcba lépjenek az ukrán erők ellen.

Már 8 ezer észak-koreai katona érkezett az Ukrajnával határos oroszországi Kurszki területre
Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerint a nemrég érkezett kontingens készen áll arra, hogy a következő napokban harcba szálljon az ukrán erők ellen.

Moszkvában tárgyal Oroszország Észak-Koreával
Cso Szon Hui észak-koreai külügyminiszter Moszkvába látogat, hogy stratégiai konzultációkat folytasson orosz kollégájával, Szergej Lavrovval – jelentette be szerdán az orosz külügyminisztérium.

Robert Fico az orosz állami tévécsatornán bírálta a Nyugatot
Robert Fico kormányfő a Rosszija 1 állami tévécsatornának nyilatkozva azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin elnök agressziója a Nyugat hibája.

Dél-Korea szakértőket küld Ukrajnába
Dél-Korea szakértői csoportot küld Ukrajnába, hogy figyelemmel kísérjék és elemezzék az észak-koreai csapatok bevetését az orosz-ukrán háborúban.

Orosz strandot foglaltak le a finn hatóságok
A finnországi hatóságok lefoglalták annak az orosz tulajdonban lévő strandnak egy részét, amelyet elsősorban orosz diplomaták használtak.

A nukleáris stratégiai erők új hadgyakorlatát jelentette be az orosz elnök
Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden új hadgyakorlatot jelentett be.

Orosz-Ukrán háború – hétfő éjszakai fejlemények
Oroszország egy nap alatt 109 ukrán drónt lőtt le több területen – jelentette be hétfőn a moszkvai védelmi minisztérium.

Zelenszkij állítólag nem volt hajlandó fogadni az ENSZ vezetőjét annak oroszországi látogatása miatt
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állítólag azért utasította el António Guterres ENSZ-főtitkár ukrajnai fogadását, mert az oroszországi BRICS-csúcstalálkozón vett részt.

Az Ukrán hírszerzés szerint megérkeztek az észak-koreai katonák Ukrajnába
Az észak-koreai katonai egységek elhagyták oroszországi kiképzőterületeiket, és beléptek az orosz-ukrán háború területére, közölte csütörtökön az ukrán hírszerzés.