Orosz-ukrán konfliktus

Oroszország egészen Romániáig újabb területeket foglalna el – jelentette ki Zelenszkij
Oroszország katonai tervei Odessza régióra irányulnak, folyosót akar nyitni Románia, illetve Moldova határáig – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a délkelet-európai országok képviselőivel tartott csúcstalálkozón a fekete-tengeri kikötővárosban.

Ukrán katonák holttesteit adta át Oroszország
Oroszország 1212 ukrán katona holttestét adta át Ukrajnának szerdán – közölték a két ország közti fogolycsere-megállapodás kijevi illetékesei az MTI szerint.

Rácz András: Ez a háború nem a megegyezés felé megy
Úgy tűnik, hogy Oroszország gyorsabban és hatékonyabban fegyverkezik mint ahogy azt eddig a NATO-ban gondolták.

Oroszország több száz drónal indított támadást, Kijevet is légicsapás érte
Az ukrán légierőnek a Telegramon közzétett tájékoztatása szerint Oroszország összesen 479 drónt és 20 rakétát – köztük négy Kinzsal rakétát – lőtt ki Ukrajna irányába az éjszaka folyamán, a légvédelem az eszközök nagy részét megsemmisítette.

Dróntámadások Kijev ellen
A hatóságok szerint Kijev ismét nagyszabású orosz dróntámadások célpontja lett vasárnap késő este. Közlésük szerint a légvédelem beavatkozott a pilóta nélküli repülőgépek ellen.

Kijev visszautasította, hogy elhalasztotta volna a hétvégi fogolycserét és a holttestek átvételét
Nem felel meg a valóságnak az orosz fél azon állítása, hogy Ukrajna elhalasztotta volna a hétvégére tervezett fogolycserét és a holttestek átvételét – közölte a hadifoglyokkal kapcsolatos ügyekért felelős ukrán koordinációs törzs szombaton a Facebookon.

Volodimir Zelenszkij: Donald Trump nem tudja teljesen átérezni az ukránok fájdalmát
Donald Trump amerikai elnök nem tudja teljesen átérezni és megérteni az ukránok fájdalmát – vélekedett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ABC amerikai hírtelevíziónak adott interjújában, amelyből az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett részleteket szombaton.

Peskov: Az ukrajnai konfliktus Oroszország számára létkérdés
Dmitrij Peskov, a Kreml szóvivője pénteken kijelentette: Oroszország számára az Ukrajnában zajló háború „létkérdés”. Szerinte ez nemcsak nemzetbiztonsági, hanem a jövő generációk és az ország sorsát is érintő ügy.

Legkevesebb négy halottat és több tucat sebesültet követelt a Kijev elleni orosz támadás
Legkevesebb négy ember meghalt az ukrán főváros elleni péntek hajnali orosz támadásokban - közölte Vitalij Klicsko kijevi polgármester. További 20 ember szenvedett sérüléseket, közülük 16-ot kórházba kellett szállítani - tette hozzá. A főváros elleni rakéta- és dróntámadás több helyen lakóépületekben okozott tüzet.

Az ukrán vezérkar szerint sikerült megsemmisíteniük egy orosz Iszkander rakétarendszert
Az SZBU és az ukrán haderő közös együttműködése során sikerült megsemmisíteni egy orosz Iszkander rakétarendszert – állítja az ukrán vezérkar, amely az akcióról felvételt tett közzé az X-en.