Orosz-ukrán konfliktus
Kijevbe látogat a lengyel, a cseh és a szlovén kormányfő
Az Európai Tanács nevében indulnak Kijevbe a politikusok, hogy találkozzanak az ukrán elnökkel és kormányfővel.
Hétfőn délután befejeződtek az orosz-ukrán béketárgyalások egy újabb etapja
Keddig technikai szünetet tartanak az orosz-ukrán béketárgyalás negyedik fordulójának résztvevői, jelentette be Mihajlo Podoljak, az ukrán elnök tanácsadója.
Folytatódnak ma a tárgyalások Ukrajna és Oroszország között
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „jónak” értékelte Ukrajna küldöttségének munkáját az Oroszországgal folytatott tárgyalások során, hozzátéve, hogy a tárgyalások március 15-én folytatódnak – számolt be az Interfax.
Újabb Oroszország ellenes szankciócsomagot fogadott el az Európai Unió
Újabb Oroszország ellenes szankciócsomagot fogadott el az Európai Unió. Immár a negyedik uniós szankciós csomagról döntöttek.
Az ukrajnai háború lassabban halad, mint ahogy azt az oroszok gondolták
Az orosz elnök közeli szövetségese, az orosz nemzeti gárda vezetője, Viktor Zolotov szerint nem úgy alakul az ukrajnai katonai műveletük, mint ahogy azt a Kreml elképzelte – közölte a Reuters.
Megnyílt a humanitárius folyosó, elhagyhatják a lakosok Mariupolt
Több mint kétezer civil halt meg eddig Mariupolban.
Orosz külügyi tárca: Az orosz diplomaták kiutasítása nem marad válasz nélkül
Az orosz külügyminisztérium közölte, nem marad válasz nélkül, hogy Pozsony kiutasított három orosz diplomatát Szlovákiából.
Civilek menekülhettek ki Mariupolból
Az egyetlen hivatalos engedéllyel rendelkező humanitárius folyosón próbálják elhagyni az ostrom alatt lévő várost.
Fico az S-300-as légvédelmi rendszert félti
A volt miniszterelnök szerint a háborúba való bekapcsolódást jelentheti az, ha átadják a légvédelmi rendszert Ukrajnának.
Az uniós tagállamok megkétszerezik az Ukrajnának nyújtott fegyverbeszerzési támogatásukat
Az Egyesült Államok kormánya szombaton elrendelte, hogy sürgősen 200 millió dollár értékben adna kisebb fegyvereket, tankelhárító és légvédelmi eszközöket Ukrajnának.