Orosz-ukrán konfliktus
Terítéken az Európai Bizottság hatodik szankciós csomagja
A szankciók részeként az Unió fél éven belül felhagyna az orosz nyersolaj importjával, év végére pedig a finomított termékek vásárlásával.
Ukrajna felfüggeszti a földgáz tranzitját egy fontos tranzitponton keresztül
Ukrajna bejelentette, hogy felfüggeszti a földgáz tranzitját egy olyan tranzitponton keresztül, amelyen az Oroszországból Európába szállított gáz közel egyharmada halad át.
Nehéz megmondani, mi lesz Putyin következő lépése
Az amerikai hírszerzés vezetője szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök elhúzódó háborúra készül.
44 civil holttestét találták meg a kelet-ukrajnai Izjum városában
Egy összedőlt épület romjai között 44 civil holttestét találták meg a kelet-ukrajnai Izjum városában – tudta meg a BBC.
Szlovákia elítéli az Orosz Föderáció által elkövetett ukrajnai cselekményeket
A parlament tegnap megszavazta azt a határozatot, amely elítéli az Orosz Föderáció, továbbá Vlagyimir Putyin orosz elnök és az orosz hadsereg által elkövetett ukrajnai cselekményeket.
Zuzana Čaputová: A zsarnokság nem tudja legyőzni a szabadságot és a demokráciát
Továbbra is segíteni fogjuk Ukrajnát, legyen szó humanitárius vagy katonai segítségről, illetve európai uniós tagságának támogatásáról – jelentette ki tegnap Zuzana Čaputová államfő Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a szlovák parlamentben elhangzott beszédére reagálva.
A kormánykoalíció további szankciókat sürget a háborús agresszorok ellen
Interparlamentáris Unión belül akarja felfüggeszteni tagságát Szlovákiának a kormány. A csoportban benne van Fehéroroszország és az Orosz Föderáció.
Az Unió elítéli Oroszország Ukrajna elleni kibertámadását
A célpont a KA-SAT műholdas hálózat volt. Kommunikációs kieséseket okozott a támadás Ukrajnában és az EU néhány tagállamában.
Nem vesz részt Oroszország az ENSZ ülésen
Az ülés témája az orosz invázió miatt egyre romló ukrán emberi jogi helyzet.
Előre be nem jelentett látogatásra Ukrajnába érkezett a holland és a német külügyminiszter
A háború borzalmait átélt Kijev környéki településeket látogatnak meg.